Döntenek a Zöld Pardonról

Döntenek a Zöld Pardonról

Zöld PardonA Zöld Pardon szórakozóhely közterület-használati kérelméről csütörtöki képviselő-testületi ülésén dönt a XI. kerületi önkormányzat.

Milassin Levente az újbudai hivatal kommunikációs vezetője azt mondta, a szórakozóhely augusztus 1-jén nyújtotta be kérelmét az önkormányzathoz, eszerint további öt évre – 2016. október 31-ig – bérelnék a Petőfi híd budai hídfőjénél fekvő területet.

A kommunikációs vezető az ügy előzményeit felidézve emlékeztetett arra, hogy az önkormányzathoz évek óta folyamatosan érkeznek lakossági panaszok a Goldmann György téri szórakozóhelyekkel, köztük a ZP-vel kapcsolatban is. Közölte, hogy a több száz, dokumentált bejelentést elsősorban a szórakozóhelyekhez vezető útvonal környékéről kapják, de érkeznek panaszok a városrész távolabbi pontjairól is. A környéken élők az éjszakai hangoskodás és az eldobált szemét miatt panaszkodnak. Milassin Levente hangsúlyozta, az újbudai önkormányzat elismeri és nagyra értékeli mindazt, amit a ZP a fiatalok biztonságos szórakozása érdekében tett az elmúlt években, és egyetért azzal is, hogy hasonló szórakozóhelyeknek van létjogosultságuk. Úgy fogalmazott, alapvetően nem a Zöld Pardonnal van probléma, hanem a helyszínnel. Ezért ha a hely üzemeltetői a kerületen belül javasolnak egy másik, a lakosság életét kevésbé zavaró helyszínt, akkor az önkormányzat készséggel áll a további egyeztetések elé és minden tőle telhető segítséget megad az ezzel kapcsolatos ügyintézésnél is.