Békési közmunka állásnélkülieknek

Békési közmunka állásnélkülieknek

Férfi állást keres egy újságbanálláskereső foglalkoztatására nyílik lehetőség a Békés megyei vízgazdálkodási társulatoknál.

Erdős Norbert a Békés megyei kormányhivatal vezetője azt mondta, a Belügyminisztériumnál meghirdetett, összesen kielncvenegy millió forintos vissza nem térítendő pályázati támogatás segítségével a békési Körös-Berettyó Vízgazdálkodási Társulatnál százan, az orosházi Dél-Békés Megyei Vízgazdálkodási Társulatnál hatvanan, a gyulai Körös Vízgazdálkodási Társulatnál pedig nyolcvanan találhatnak maguknak munkát három hónapra.

A közfoglalkoztatottak a belvízelvezető árkok rendszeres karbantartása és kialakítása érdekében irtják a gazt, a nádat, a cserjét, kaszálnak, iszapolnak és tisztán tartják a műtárgyakat, hogy a településeket és a mezőgazdasági területeket fenyegető belvizek kialakulását megelőzzék. A mintaprogram lebonyolítását, a Belügyminisztérium szakmai irányításával a Békés megyei kormányhivatal és a hivatal munkaügyi központja látja el.