Első évfordulójára készül Devecser

Első évfordulójára készül Devecser

Vörösiszap talaj

Szentmisével, emlékpark avatásával, kiállításokkal és fáklyás felvonulással emlékeznek meg a tragédiáról Devecserben. Az emléknapon két épületet is felavatnak, az újonnan felépített postát és a Rotary Ház nevet viselő kulturális és oktatási központot. A művelődési házban rendezik meg a Belügyminisztérium és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kolontári, devecseri és somlóvásárhelyi általános iskolásoknak meghirdetett rajzpályázatának eredményhirdetését és a díjátadást. 

Lakóházak Devecserben

Devecser

Az új lakóparkban az iszapömlés utáni újjáépítésben részt vevő Koós Károly Egyesülés kiállítása lesz látható, és egy játszóteret is felavatnak. Devecser egész nap vár mindenkit, aki segített a bajban, a védekezésben és a helyreállításban, hogy a katasztrófa sújtotta város arculatában bekövetkezett változásról meggyőződjenek. Ez csoda, melyet közösen értünk el.

Kolontáron is tartanak ünnepélyes megemlékezést, amelynek részleteiről későbbre ígértek tájékoztatást. A Mal Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. Egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki, az áradás három települést – Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely – öntött el. A szerencsétlenség következtében tízen meghaltak, több mint százhúszan megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná. Az anyagi kárt több tízmilliárd forintra becsülik.

Kapcsolódó cikkek