Közös megegyezésre jutottak

Közös megegyezésre jutottak

Orvos kezet nyújt

Ennek értelmében a tárca számít a fiatal szakemberek tudására a jogalkotási folyamatban. A megállapodás értelmében a magyar doktoranduszok közösségének tagjai doktori tanulmányaik alatt a magyar közigazgatás és közszolgálat tudásbázisának kialakításában és erősítésében vállalnak részt.

Navracsics Tibor

Navracsics Tibor

A dokumentum szerint Navracsics Tibor miniszter azt vállalta, hogy a fiatal kutatókkal olyan hálózati munkakapcsolatot alakít ki, amely az Európai Unió teremtette körülmények között, határok nélkül biztosítja az eszmecsere és közös fejlesztő munka feltételeit. A megállapodás aláírásánál Navracsics Tibor utalt arra, hogy az új jogalkotási törvény lehetővé teszi a tárcák számára, hogy szakpolitikai tevékenységüket összehangolják külső szereplőkkel is. Közölte, a mostani és a hasonló megállapodásokat “erőnek, lehetőségnek, és a jövőre vonatkozóan újabb jó megoldások megtalálásának” tartja.

Elmondta, a DOSZ-szal kötött megállapodás a KIM számára különös haszonnal járhat, hiszen az érintettek olyan tudással rendelkeznek, amire a tárcának szüksége van. Arról beszélt, hogy olyan tehetséges fiatalemberekre számítanak, akik a saját szakterületükön már bizonyítottak, és a jövőben is komoly tudományos teljesítmények előtt állnak. Utalt arra, hogy számos olyan technikai és szakpolitikai kérdés van, amelyet a KIM csak rendkívül magas áron tudna megvásárolni a piacon.

Orvos sztetoszkóppal

Közölte, a doktoranduszok tudását szeretnénk becsatolni a jogalkotási folyamatba. Mint mondta, igyekeznek majd minden döntéshozatali, jogalkotási anyagot megismertetni a szövetséggel, melyekhez várják majd a magas színvonalú szakmai, konstruktív észrevételeiket. Navracsics Tibor ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a doktornaduszok számára is hasznos az együttműködés, mert annak keretében elméleti tudásukat, kutatásaikat a gyakorlatban hasznosíthatják.

Bojárszky András a DOSZ elnöke az ünnepélyes aláíráson azt hangoztatta, hogy a Kárpát-medencét  egységes tudás-régióként kell kezelni, ezért a határon túliakat is be kell vonni a nemzet vérkeringésébe. Fontosnak mondta azt is, hogy a doktorandusz kutatók külföldi tapasztalatokat szerezzenek és Széchenyi Istvánhoz hasonlóan, ezzel a tudással a nemzetet és az országot jobbá tehessék.