„Magyarország új esélyre vár”

„Magyarország új esélyre vár”

Lévai KatalinLévai Katalin

A fonódó villamoshálózat problémájának megoldását és a Moszkva tér rendezését említette megvalósítandó céljai között Lévai Katalin, aki civil szervezetek és az MSZP támogatásával indul a főváros II. kerületében tartandó időközi országgyűlési képviselő-választáson. 

Lévai Katalin szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy civil szervezetek, alapítványok kérték fel az indulásra, akik nagyon elégedetlenek azzal a helyzettel, ami az elmúlt 1,5 évben Magyarországon kialakult. Szerinte Magyarország új esélyre vár. Az MTI kérdésére a támogató szervezetek között említette a nonprofit humánszolgáltatók szervezetét, a rákbetegek országos szervezetét, a Tegyünk Egymásért Alapítványt, a Parcifal Alapítványt és az MSZP-t.

Az önmagát függetlenül gondolkodó, de elkötelezett baloldaliként definiáló politikus azt mondta, ez a mostani helyi választás önmagán túlmutat, és precedens értékű lehet, “megmutathatja milyen erők és milyen értékek vannak Magyarországon”. Szerinte olyan értékeket és programokat képviselhet, amelyek hiányoznak a mai közéletből, politikából. Hozzátette, tudja, hogy egy nagyon kemény érzelmi falat kell áttörnie, ami elválasztja a politikát a civilektől.

Orvosolandó problémának tartotta, hogy az élettársi kapcsolatban élők gyermekei után alacsonyabb összegű családi pótlék jár, ami szerinte sérti az egyenlő bánásmód elvét. Kifogásolta, hogy az Idősügyi Tanácsban nem vesz részt az nyugdíjasok országos képviselet, holott egymillió embert képviselnek. Megállapítása szerint nem szakmai, hanem politikai alapon választották ki a tagokat. A kerületben a helyi közösségek megerősítését, a Moszkva tér rendezését, és a fonódó villamoshálózat problémájának megoldását emelte ki.

Arra a kérdésre, hogy ha az LMP és ő is külön indul, nehéz lesz a jelenlegi kormánypártokat legyőzni, úgy válaszolt: “hát lépjenek vissza a javamra, ha úgy gondolják, ezt én nagyon örömmel fogadnám”. Lévai Katalin szociológus, korábban a Medgyessy-kormány esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli minisztere volt, majd 2004-től az MSZP EP-képviselője. Az időközi választást azért kell megtartani a II.kerületben, mert az egyéniben bekerült fideszes Balsai Istvánt a parlament alkotmánybíróvá  
választotta, így országgyűlési helye megüresedett.