A Jobbik üdvözli Budaházyék fogva tartásának megszüntetését

A Jobbik üdvözli Budaházyék fogva tartásának megszüntetését

Zászlók jobbik felirattal

Így a megaláztatások és jogsértések sorát elszenvedők végre családjukkal lehetnek. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy ehhez az eljáráshoz képest feleannyi idő és pénzráfordítással, szakmai és emberi erőfeszítéssel már régen rács mögé juttathatták volna Gyurcsányt és társait a 2006-os vérengzések miatt.

Budaházy György

Budaházy György

A Budaházy és társai elleni eljárás a Gyurcsány-korszak gyalázatos terméke és terhes öröksége, az ilyen eljárásokat mihamarabb meg kell szüntetni, mivel elejétől kezdve a hatalom megfélemlítő politikai koncepciója alapján folyt. Ma már az is világos, hogy csak akkor lehet a múltat teljesen lezárni, ha a 2002-2010 közötti időszak politikai elítéltjeit és üldözötteit közkegyelemben részesítik, a jogsértések felelőseit megbüntetik, és a meghurcoltak teljeskörű jóvátételt kapnak. Követeljük, hogy haladéktalanul távolítsák el azokat, akik a 2006-os megtorló, illetve koncepciós eljárásokban közreműködtek, mivel jelenlétük a felelősségre vonás egyik legfőbb gátja.      

A mostani bírósági döntés azt is jól példázza, hogy hosszú évek szívós, kitartó jogvédő munkája végül eredményre vezet, és ez iránymutató a még zajló koncepciós jellegű eljárásokra is. Emlékeztetünk arra, hogy a nemzet számára kártékony Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai időszak igazságtétele és elszámoltatása még nem történt meg. A semmisségi törvény elakadt, a nyolc éves önkény időszakát szolgáló politikusok, rendőrparancsnokok, ügyészek és bírák pedig többségükben a helyükön vannak, illetve sértetlenek.

A 2006 őszi tömeges rendőri erőszakról szóló Balsai-jelentés hónapok óta általunk is szorgalmazott nyilvánosságra hozatalát az ügyészség lépéseinek kell követnie, gyanúsítsák meg és állítsák bíróság elé a felelősöket! A Jobbik egyúttal javasolja, hogy a most felszabadult büntetés-végrehajtási intézeti helyet Gyurcsány Ferenc gyanúsítottal töltsék fel.