Őrizetben a miskolci lövöldöző

Őrizetben a miskolci lövöldöző

A Borsod megyei kórházban rendőrök vigyáznak arra a 42 éves férfire, akit tűzharcban tettek ártalmatlanná Miskolcon a járőrök.

Egyedné Novodonszki Éva a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a férfi szombaton tüzet nyitott a kiérkező járőrökre, miután egy miskolci lakásban életveszélyesen megsebesítette 37 éves volt élettársát. A rendőrök gyors, határozott és szakszerű intézkedésének köszönhetően sikerült az elkövetőt ártalmatlanná tenni és az áldozatot időben kórházba szállíttatni. A szóvivő elmondta, a gyanúsított állapota vasárnapra virradóra nem változott, továbbra is életveszélyes a sérülése. A nő viszont már nincs életveszélyben, de még súlyos sérülésekkel ápolják a kórházban.

Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság másik szóvivője korábban arról számolt be, hogy szombaton kora délután telefonon tett bejelentést egy polgárőr a miskolci rendőrkapitányságra, amely szerint egy miskolci, második emeleti társasházból segítségért kiált egy nő.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya az ügyben emberölés kísérlete miatt indított nyomozást, egyben a támadóval szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt tett feljelentést. Az eljárás eddigi adatai szerint az elkövető szerelemféltésből bántalmazta volt élettársát. Bár a támadásra egy volt katonai lakótelepen került sor, az elkövető nem tagja és nem is volt tagja sem katonai, sem rendőri szervnek – mondta el Gaskó Bertalan.

Kapcsolódó cikkek