Átadták a hidat, mely összeköt minket

Átadták a hidat, mely összeköt minket

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára és Érsek Árpád, a Szlovák Köztársaság Közlekedésügyi, Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztériumának államtitkára hordót gurít az Ipoly-híd átadási ünnepségén fotó: Komka Péter/MTIAz első újjáépített Ipoly-hidat adták át kedden a Nógrád megyei Nógrádszakál-Ráróspuszta és a szlovákiai Rárós között Magyarország és Szlovákia határterületén.

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az ünnepségen azt mondta, ez a híd több, mint egy alkotás, mert a két ország kapcsolatának is kifejezője. Az államtitkár felidézte, 2005 októberében állapodott meg a két kormány arról, hogy az Ipoly folyó mentén is megújítják a lerombolt hidakat. Az eltelt hat év bizonyítja, hogy mennyire nehéz egy hidat megalkotni a szándéktól az átadásig.

Völner Pál

Völner Pál

Völner Pál úgy fogalmazott, hogy ez a híd több, mint egy alkotás, hiszen a két ország kapcsolatának is kifejezője, ami a közlekedés terén mindig kiváló volt és a jövőben is nagy fejlődés elé tekint. Mint elmondta, további Ipoly-hidakról és komáromi hídról tárgyalnak, az önkormányzatok pedig számtalan közúti összeköttetést létesítenek a következő években a határ menti együttműködési programban. Minden kapcsolat előrevisz bennünket, és talán a fizikainál is fontosabbak a két országot összekötő szellemi, kulturális kapcsolatok.

Érsek Árpád, a Szlovák Köztársaság Közlekedésügyi, Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztériumának államtitkára kiemelte: ezek a hidak összekötnek minket, ezért fontos, hogy minél több ilyen létesítményt tudjunk építeni a közeljövőben. Hozzátette, hogy a Ráróspuszta-Rárós híd mellett még két új híd készül, ezek részben pótolják az egykori átkelőket, hiszen egykor negyvenhét híd vezetett át a szlovák-magyar határfolyón. A híd átadási ünnepségén jelen volt Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök is. A résztvevők egyperces gyásszal emlékeztek Molnár Katalinra, az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás márciusban elhunyt elnökére.

Ipoly híd

Felszentelték Nepomuki Szent Jánosnak, a hidak védőszentjének a híd középső részén felállított szobrát. Az ünnepség hordógurítással zárult, így űzték el azt a babonát, miszerint szerencsétlen lesz az első átkelő, majd a csapra vert hordóból egy pohár sörrel meg is kínálták a helyi lakosokat. Az első újjáépített Ipoly-híd kivitelezője az A-HÍD Építő Zrt. volt, a bruttó hárommillió eurós beruházás a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében, az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg.  Az első két Ipoly-híd megépítésére hétmillió eurót nyert a szlovák-magyar konzorcium. Ez a pénz a beruházási költség nyolcvanöt százalékát fedezte, a fennmaradó részt a két ország közösen finanszírozta.

A monolit vasbeton szerkezetű, háromnyílású, dongaboltozatú híd 73,4 méter hosszú, tizenöt méter széles, teherbírása nyolcvan tonnás, mellette járdát és kerékpárutat is építettek. Völner Pál elmondta, hogy a kormány tavaly az Új Széchenyi Tervben nevesítette, hogy további két Ipoly-hidat, valamint Komáromnál egy új Duna-hidat kíván létesíteni a szlovák partnerekkel közösen, de az Új Széchenyi Terv keretében más, térségi együttműködésről szóló projektek is vannak. 

Érsek Árpád

Érsek Árpád

Az államtitkár ismertette, hogy a napokban tették le Füzéren egy harminc kilométeres kerékpárút alapkövét, számtalan projektet az önkormányzatok adtak be. A nagyberuházások közül kiemelte az M15-ös, Pozsony felé átmenő út négysávosításának előkészítését, vagy a Kassa-Miskolc autópálya összeköttetés megteremtését. A következő elkészülő beruházás a Szécsény-Pösténypuszta és Pető közötti Ipoly-híd lesz, a második Ipoly-hidat várhatóan november közepén adják át.