„A jövőben is felemeljük szavunkat a kegyeletsértések ellen”

„A jövőben is felemeljük szavunkat a kegyeletsértések ellen”

szávay istván

Szávay István országgyűlési képviselő közleményében mindezt azzal kapcsolatban tudatta, hogy írásbeli kérdésére válaszolva Hende Csaba honvédelmi miniszter tájékoztatta őt a romániai hadisírgondozás témájában. Az ellenzéki politikus – mint írta – az Ojtozi-szorosnál fekvő Sósmező hősi temetőjében elkövetett kegyeletsértésre hívta fel a tárcavezető figyelmét. Kifejtette: az első és második világháborús harcokban Sósmezőnél elesett honvédek földi maradványait katonai temetőbe helyezték, közepén egy háborús emlékművel.

Sósmező hősi temető

Sósmező hősi temető

“Mára a település teljesen elrománosodott, és katonai sírkertjéből is kiszorultak a magyar nevek. Évről évre egy-egy sír felirata megújult, ám a felújítást követően a magyar és a német nevek eltűntek, és helyükre román hősök nevei kerültek” – fejtette ki, hozzátéve, hogy egyebek mellett arról érdeklődött Hende Csabától, mit kíván tenni az ügyben a kormányzat.

A miniszter a válaszában – idézte Szávay István – arról tájékoztatott, hogy Magyarország 2008-ban kötött Romániával egy államközi megállapodást a hadisírok kölcsönös gondozásáról, és ennek jegyében Magyarország azonnal szót emelt az említett eset ellen; a cél pedig az, hogy a feltárt történeti adatok alapján állítsák helyre a sírkertet, amely a tervek szerint jövőre meg is történhet.

Kapcsolódó cikkek