Modernizált közösségi közlekedés

Modernizált közösségi közlekedés

Helyi buszjárat

A hírt a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke hétfőn, Zalakaroson tartott sajtótájékoztatón jelentette be. Manninger Jenő elmondta, hogy összesen hatszáztizenegymillió forintból – ebből ötszáznyolcvanegymillió forint európai uniós támogatás – elsősorban az autóbusz-közlekedés rendszerét fejlesztik, de a vasúti és a kerékpáros közlekedéssel összekapcsolva. A több mint huszonkilencezer embert érintő változások révén pályaudvarokat, megállókat újítanak fel, dinamikus utastájékoztatási rendszereket építenek ki tizenkilenc településen.

Busztábla

A téma kapcsán kiadott sajtóközlemény szerint a beruházás a Zalakaros Kistérség Többcélú Társulása, a Zala Volán Zrt., a MÁV-Start Zrt., a MÁV Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. konzorciumaként valósul meg. A projekt keretében fejlesztik a keszthelyi vasútállomást és autóbusz-pályaudvart, kölcsönös dinamikus utastájékoztatási rendszert építenek ki, modernizálják a forgalomirányítási rendszert, jegykiadó automatákat és információs pultokat állítanak fel. A Balaton-parti városban tizennégy buszmegállót újítanak fel és rendezik a környezetét.

A zalakarosi kistérség tizenkilenc településén negyvenhat autóbuszöblöt és harminchárom váróhelyet építenek át, felújítják a zalakarosi buszpályaudvart, ahol megteremtik a kapcsolatot a kerékpáros közlekedéssel, de lehetővé válik az utasigényekhez igazodó autóbusz-rendelés is. Zalakaros és Nagykanizsa autóbusz-pályaudvarán szintén dinamikus utastájékozatási rendszert építenek ki, a Zala Volán érintett településeken közlekedő százharminhárom járatára pedig GPS eszközöket telepítenek.

Keszthely

Manninger Jenő mindezek kapcsán úgy fogalmazott, hogy a valóban európai színvonalú korszerűsítés nemcsak hatékonyabb, de az utasok igényeihez jobban alkalmazkodó közlekedést tesz lehetővé, ami egyben versenyképesebbé is teszi a közösségi közlekedést. Az esztétikai fejlesztés sem elhanyagolható, miután a ma már korszerűtlen, a városképet romboló buszpályaudvarok látványa és környező zöldfelületei is megújulnak.

Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy az állami szervek együttműködésével óriási feladat a fejlesztés megvalósítása, ami a jövő év tavaszára el is készül. A korszerűsítés révén nagy mértékben javul a kistelepüléseken élők mobilitása. Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere és a kistérségi társulás elnöke azt hangsúlyozta, hogy nagyon régi terv a város tömegközlekedési csomópontjának esztétikai és funkcionális korszerűsítése, de tervezik, hogy a buszmegállóknál a régi közműveket is újakkal váltják ki. Fontos változásnak ítélte, hogy több helyen zöldsávokat alakítanak ki, fákat, cserjéket ültetnek és padokat telepítenek a kistérség érintett településein.