Az MSZP újabb választási javaslata

Az MSZP újabb választási javaslata

Szavazó urna előtt emberkék

Molnár Zsolt országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a parlament választójogi albizottságának benyújtott koncepciójuk arányos és átlátható választási szisztémát hozna létre, amelyben a leadott szavazatok és az elnyert mandátumok aránya lényegében megegyezne, így az Országgyűlés összetétele pontosan tükrözné a választói akaratot. A parlament létszámának kétszázra csökkentését támogatják a szocialisták.

Molnár Zsolt

Molnár Zsolt

Az MSZP-s politikus aláhúzta, hogy a listás választási rendszer átláthatóvá tenné a jelenleg rendkívül bonyolult mandátumszámítást, szükségtelenné a kompenzációt és a töredékszavazat-számítási modelleket, az egyfordulós választás melletti érvként pedig a gazdaságosságot említette. A listaállítást a választásra jogosultak egy százalékának ajánlásához kötnék a szocialisták, a névjegyzék összeállítása pedig továbbra is automatikus volna a javaslatuk szerint, amely változatlanul öt százalékban határozná meg a parlamenti küszöböt.

Az MSZP-s politikus hangsúlyozta, hogy pártja azoknak biztosítana választójogot, akiket a voksolás következményei közvetlenül érintenek, vagyis a részvételt állandó magyarországi lakóhelyhez kötnék. Kiemelte, hogy a Fidesz választójogi koncepciója viszont különbséget tenne a magyarországi lakóhellyel rendelkező és a határon túl élő állampolgárok szavazati joga között, és az utóbbiaknak csak listás választójogot adna. Ezzel szemben az MSZP elképzelése szerint minden választásra jogosult egy szavazatot adhatna le, és az ország egésze egy választókerületet alkotna.

szavazó lap

Mindazonáltal az MSZP olyan országgyűlési testület létrehozását kezdeményezi, amely felszólalási lehetőséget biztosítana a határon túli magyarok közösségeinek, a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek pedig törvénykezdeményezési joggal rendelkező szószólókat delegálhatnának a parlamentbe. Az MTI kérdésére, elképzelhetőnek tartja-e, hogy – mivel Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a vegyes választási rendszer fenntartását “kőbe vésettnek” nevezte – megegyezzenek a kormányoldallal, Molnár Zsolt úgy válaszolt, ha a Fidesz kész elmozdulni jelenlegi javaslatától, az MSZP az egyéni választókerületekre épülő szisztéma fenntartásáról is kész tárgyalni.

Hozzátette azonban, hogy nehéz az arányosságot százhat egyéni választókerület mellett garantálni. Ebben az esetben – folytatta az ellenzéki politikus – fontosnak tartanák, hogy a listára leadott és a töredékszavazatokat ne keverjék össze, vagyis maradjanak fenn a területi listák és a kompenzációt biztosítani hivatott országos lista is. Az Országgyűlés választójogi albizottsága legutóbb hétfőn ülésezett. Akkor egyik párt javaslata sem kapta meg a szükséges többséget a paritásos testületben. Salamon László, a testület KDNP-s elnöke azt közölte, hogy az albizottságot csak akkor hívja össze újra, ha olyan változat kerül elé, amelynek többségi elfogadására esély lehet.