Az LMP tiltakozik a József Attila-szobor elszállítása ellen

Az LMP tiltakozik a József Attila-szobor elszállítása ellen

Kukorelly Endre József Attila-díjas író, költő, újságíró, kritikus, a Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti képviselője és frakciótársa, Vágó Gábor sajtótájékoztatót tartfotó: Kovács Tamás/MTIA párt tiltakozik az ellen, hogy a Kossuth térről elszállítsák József Attila szobrát. Ezt Vágó Gábor jelentette ki a párt csütörtöki, a műalkotás előtt tartott sajtótájékoztatóján.

A választmányi szóvivő azt mondta,  a kormányzat nemcsak a téren, de az országban is az 1944 előtti állapotokat akarja visszaállítani. Elhangzott, kabinet ugyanúgy tekintélyelvű rendszert épít ki, ahogy az 1944 előtt is történt. A politikus József Attilát úgy jellemezte, hogy ő volt az, aki saját életével is bizonyította, a kiszolgáltatott embereknek is van létjogosultságuk a társadalomban. Hozzátette, a szobor elszállítására egyetlen egy okot látnak, azt, hogy  amikor a fideszes törvénygyár gombnyomogató Jánosai kijönnek a parlamentből és beülnek a lézerblokkolós Audijaikba, akkor lelkiismeret-furdalásuk van, mert ez a törvénygyár a kiszolgáltatott emberek még inkább kiszolgáltatottá tételén dolgozik”.

József Attila szobor

A képviselő végül azt a félelmét is megfogalmazta, hogy József Attila szobrát ugyanúgy eltüntetik majd, ahogy  eldózerolták a hajléktalanok viskóit tegnap Zuglóban”. Kukorelly Endre a szobor tervezett elszállítására,  illetve a közelmúlt utcaátnevezéseire utalva tűrhetetlennek és felháborítónak nevezte, hogy a kormányzat ilyen mértékben beáldozza a kultúrát napi politikai célok érdekében. A képviselő hozzátette, József Attila esetében ráadásul egészen kényes a helyzet, mert az egész magyar irodalom egyik központi alakjáról van szó.

Kormánypárti képviselők még a nyáron nyújtottak be egy olyan, a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról szóló országgyűlési határozati javaslatot, amely szerint 2014. május 31-ig át kellene alakítani a teret, a kormánynak pedig ugyaneddig ki kellene költöznie az Országházból. Az átalakítás után, a javaslat szerint növekedne a tér parkfelülete, megoldódna az Országház megtekintésére érkező látogatók méltó fogadása. Továbbá az 1956-os tragikus sortűz áldozatai emlékének megörökítése és a téren jelenleg álló képzőművészeti alkotások méltó elhelyezése mellett visszaállítanák “a tér képzőművészeti arculatának 1944 előtti állapotát”.