Terelőfalakkal óvják a varangyokat

Terelőfalakkal óvják a varangyokat

Béka a leveleken

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának tájékoztatása szerint a projekt segítségével egy évtizedes természetvédelmi problémát oldottak meg. Máriaújfaluban a Hársas-tó menti közúton a gépkocsik tavasszal és ősszel tömegesen gázolták halálra a szaporodó, illetve telelőhelyükre az úton keresztül vonuló barna varangyokat.

Kis békák

Az állatok szaporodóhelyként használják a mesterséges tavat, a telet pedig a tavat körülvevő erdőkben töltik. A tó és az erdő között húzódó közúton való biztonságos átkelésüket az elmúlt tíz évben az igazgatóság munkatársai és önkéntes természetvédők segítették, kézi erővel, vödrökbe gyűjtve vitték át a békákat a túloldalra. A most lezárult beruházás végleges megoldást jelent a kétéltűeket veszélyeztető problémára.

Mintegy 1,5 kilométer hosszan terelőfal épült az út két oldalán, amely megakadályozza, hogy az állatok az úttestre jussanak. A terelőfalakat az úttest alá beépített tizenkét átjáró köti össze, ezeken át a védett állatok zavartalanul juthatnak el céljukhoz. A beruházás megvalósulását követően az igazgatóság munkatársai figyelemmel követik majd, hogy a vonuló kétéltűek milyen számban kelnek át az átjárókon, és hogyan alakul létszámuk az őket fenyegető legfőbb veszélyforrás megszüntetését követően.