Átadták a Pulitzer Szülővárosa Díjat

Átadták a Pulitzer Szülővárosa Díjat

Pulitzer József emléktábla, Makó

A makói önkormányzat és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége ötödik alkalommal írt ki tehetségkutató pályázatot tizennyolc évesnél fiatalabb, illetve tizennyolc és huszonöt év közötti fiataloknak. Az országos versenyre harminc diák több mint hatvan pályamunkát adott be. Schmalcz Attila Esőember-jelenség egyes szám első személyben című munkájával érdemelte ki az ifjúsági kategória első díját. A szerző a Bonyhádi Oktatási Nevelési Intézmény Arany János Gimnáziumának tízedikes magántanulója.

Pulitzer József

A felnőttek közül Feltűnők című írásával Kovács Anikó nyerte el az elismerést. Az alkotó a Budapesti Kommunikációs Főiskola kommunikáció- és médiatudomány szakának elsőéves mesterszakos hallgatója. Idén a felnőtt kategóriában két különdíjat is kiosztottak. Az egyiket a Nyíregyházi Főiskolán júniusban végzett Gáncsos Kármen Meztelen lelkek tánca, a másikat a Debreceni Egyetem mesterszakos diákja Sándor Alexandra Valéria Molnárék reménysége “Erázmuszban” című írása érdemelte ki. Ők elismerő oklevelet és könyvjutalmat kaptak. 

A makói születésű Pulitzer József 1863-ban, tizenhat évesen hajófűtőként vándorolt ki Amerikába; részt vett a polgárháborúban, később újságíró lett. 1869-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, és hamarosan St. Louis legnagyobb lapkiadója lett. 1883-ban New Yorkban megvásárolta a csőd szélén álló The World című újságot, és rövid idő alatt a legnépszerűbb, legjövedelmezőbb napilappá tette. Joseph Pulitzer volt az amerikai kongresszus első magyar származású tagja. Ő alapította az amerikai újságíróknak adható legrangosabb szakmai kitüntetést, a nevét viselő díjat.

Kapcsolódó cikkek