Indulhat a tejszállítmány az iskolákba

Indulhat a tejszállítmány az iskolákba

Kislány tejet iszik

A közlemény szerint az idén a VM 2010-hez képest kétszeresére, nyolcszázmillió forintra emelte a támogatást, amelyet mostantól a tejfeldolgozók is igényelhetnek. A programban a támogatás segítségével tanítási napokon 2,5 deciliter tejet, vagy azzal egyenértékű ízesített tejkészítményt, ömlesztett sajtot kaphatnak az óvodások és az általános iskolások. 

Tejet iszogató kisfiú

A településeket adóbevételük és hátrányos helyzetük figyelembevételével a rendelet három csoportba sorolja, ami alapján húsz, ötven és száz százalékos támogatást kaphatnak az iskolatej programra. A kérelmeket személyesen vagy postai úton lehet benyújtani az igénylő székhelye szerint illetékes megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) kirendeltségéhez. Az idén negyvenöt napra csökkent a korábban három hónapos kérelem-elbírálási határidő. Az MVH a hiánytalan és jogszerű támogatási kérelmekről a beérkezést követő negyvenöt napon belül dönt, és haladéktalanul elrendeli a támogatás összegének átutalását.