A miniszterelnök eltörölné az evát

A miniszterelnök eltörölné az evát

Orbán Viktor

A kormánypárti frakció azonban arra kéri a kabinetet, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy jövőre emeljék meg az eva kulcsát harmincöt százalékra, és csak 2013-tól szűnjön meg. Ezt közölte Lázár János budapesti sajtótájékoztatóján. Rogán Antal arról beszélt, elképzelhető, hogy jelentősen csökken a gépjárművek után fizetendő regisztrációs adó. A Fidesz frakcióvezetője a tanácskozás után azt mondta: a kormány elzárkózott az eva megtartásától, a frakció azonban szeretné, ha a kabinet még megvizsgálná az említett javaslatot.

EVA felirat

Lázár János véleménye szerint ugyanakkor a frakció tudomásul vette a kormány elutasító álláspontját az eva ügyében, amelyben a kormánypárti képviselőcsoport szerdáig készíti el javaslatát. A tájékoztatón a fideszes Rogán Antal megjegyezte, akkor van mód az eva érdemi kivezetésére, ha ezzel párhuzamosan a személyi jövedelemadó (szja) keretén belül megteremtik az átalányadózás körének lehetőségeit. Példaként azt mondta, ebben az esetben meg kellene lépni azt, hogy az szja-n belül az átalányérvényesítés határa tizenötmillió forintos éves bevételről huszonötmillióra emelkedjen. Lázár János úgy fogalmazott, az több képviselőtársa részéről is nehezen támogatható, hogy egyik napról a másikra – kompenzáció nélkül – megszűnjön az eva.

Az önkormányzatok adókivetési szabadságának kérdésével kapcsolatban Lázár János kifejtette: a kormány – idézte Orbán Viktor szavait – nem tudja támogatni, hogy a vállalkozások helyi adóterhei növekedjenek, mert az rontaná az ország versenyképességét. Arra viszont még nyitott a kabinet – folytatta -, hogy áttekintse, a magánszemélyek helyi adóterhei esetében milyen átalakításra van lehetőség. A frakció ezzel kapcsolatos javaslatát – a korábbi visszavonása után – ugyancsak szerdáig kell elkészítenie Lázár Jánosnak és Rogán Antalnak. Lázár szerint ennek keretében felülvizsgálhatnak bizonyos adónemeket, példaként említette a termőföldhasználat bevonását a helyi adók körébe.

Száz forint

A frakcióvezető tájékoztatása szerint Orbán Viktor a frakcióülésen elmondta, hogy egy folyamatosan változó gazdasági környezetben kell lefolytatni a költségvetés vitáját. Hangsúlyozta, a magyar gazdaság növekedési pályáját döntő mértékben fogja befolyásolni Németország és Franciaország gazdasági kilátása. A kormányfő kiemelt célnak nevezte, hogy a hiány három százalék alá csökkenjen, ez ugyanis kőbe vésett kerete a jövő évi büdzsének. Ugyanígy a kormány az államadósság-csökkentés politikájából sem tud engedni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy így az adótörvények és a költségvetés módosítását érintően szűk a mozgástere a parlamenti képviselőknek, és bizonyos volumenű változtatásokra nincs lehetőség. Lázár János azt mondta, a civil szervezetek támogatása emelésének ügye egy olyan kérdés, amellyel kapcsolatban a frakció szeretné “újranyitni” a költségvetési javaslatot.

A sajtótájékoztatón Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke közölte, hogy a frakció az ülésen támogatta a kamatplafon-szabályozási javaslatot. Kifejtette: a 2012. január 1-jétől hatályos szabályozás egy általános, harminc százalékos thm-korlátozást vezetne be a hitelezések esetében. Két kivétel szerepelne a rendelkezésben: az áruhitel esetében negyvenöt százalékos lenne a thm felső korlátja – ami a jelenlegi mértékhez képest 5-6 százalékos csökkenést jelenthet -, és ugyanennyi lenne a hitelkártyatermékek esetében is. De “az éven belüli személyi hitelek tekintetében a harminc százalékos szigorú korlátnál maradunk” – szögezte le, megjegyezve, hogy e limittel akár a felére is csökkenhetnek a kamatterhek.

Forint bankjegy

Szólt arról is, hogy a hosszú lejáratú hitelek esetében bevezetik a referenciakamathoz kötést, ami azt jelenti, hogy nem lesz lehetőség a kamatok önkényes emelésére. Tájékoztatása szerint 2012. január-június között minden pénzintézetnek az összes jelenleg futó hitel esetében fel kell ajánlania a referenciakamatra való áttérést az ügyfél számára, ami Rogán Antal szerint azt jelenti, hogy a magyarországi hitelek túlnyomó többsége így áttér a referenciaalapú szabályozásra. Ezzel elképzelhetőnek tartja, hogy egy átlag nyolc-tízmillió forintos svájcifrank-alapú lakáshitel esetében jövő nyártól négy-hatezer forinttal csökkenjen a fizetendő kamat mértéke.

A népegészségügyi termékadó jövőjét firtató felvetésre a két kormánypárti politikus arról beszélt, hogy felmerült a kólánál az emelés, megvizsgálnák ugyanakkor az enyhítést tejtermékek és a kakaó esetében.Rogán Antal egyben bejelentette, hogy a gépjárművek esetében nem kizárt a regisztrációs adó jelentős csökkentése 2012-ben. Ehhez azonban még szükség van a kormánnyal való egyeztetésre és egy szerdai kormánydöntésre. Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Rezidens Szövetség szerint az egészségügyi vezetés elbagatellizálja az ágazat problémáit, ezért konzultációsorozatot kezdeményeznek a döntéshozókkal, melyben első lépésként hétfőn Lázár Jánost keresik meg, a frakcióvezető kérdésre azt válaszolta: szívesen látja a rezidensszövetség képviselőit, de felhívja a figyelmüket arra, hogy ő a törvényhozó, nem pedig a végrehajtó hatalom tagja. Megjegyezte egyben, hogy jövő héten egyeztetést kezd a szakszervezetekkel is az új munka törvénykönyve ügyében.