Színdarabbal a mérnöki pályáért

Színdarabbal a mérnöki pályáért

Két mérnök

A Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség igazgatója, Magyar Dániel a nyáron vetette fel, hogy a Szakmák Színháza mintájára – amellyel az általános iskolák hetedikes és nyolcadikos tanulói körében népszerűsítik a hiányszakmákat – a középiskolásoknak is kellene egy a műszaki pályákat a színház eszközeivel bemutató előadást létrehozni. Az ötletet felkarolta Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész, a Weöres Sándor Színház igazgatója, és szeptember közepére a darab is megszületett.

Jordán Tamás

Jordán Tamás

A történet szerint a Szakmák Színházából már ismert, az új darabban immár mérnökhallgató Jancsi Merlin, a varázsló segítségével, például Erdei Zsolt és Lady Gaga megszólaltatásával, továbbá az Őriszentpéteren kifejlesztett Moveo robogó körüli innovációk bemutatásával veszi rá barátait, hogy a túltelített humán pályákat feledve a műszaki pályák felé vegyék az irányt. A darabbal a szombathelyi Weöres Sándor Színház még az idén országos turnéra indul. A nagyvárosokban sok középiskoláshoz eljut majd az előadás, akik közül remélhetően nem kevesen lesznek, akik a mérnöki, műszaki pályák felé orientálódnak.