Bírák előtt a West Balkán-ügy vádlottjai

Bírák előtt a West Balkán-ügy vádlottjai

West Balkán épülete

A január 15-én éjjel három fiatal halálát és többek sérülését okozó tragédiával összefüggésben az ügyészség négy ember ellen emelt vádat. A bíróság azt próbálja meg tisztázni, hogy a rendezvény során kinek mi volt a kötelezettsége, a szervezésben kinek milyen szerepe volt, és így kit terhelhet a felelősség a történtekért. A keddi és szerdai tárgyalásokon a vádlottak egyike sem vállalta, hogy ő lett volna a főszervező; mindenki csak – a bíró szavai szerint – részfeladatokat ismert el. A szerepek tisztázását nehezíti, hogy bár készült írásos szerződés, a felek szóbeli megállapodásaiknak megfelelően jártak el.

Bíróság

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségével vádolja a West Balkán Vendéglátó Kft. egyik ügyvezetőjét, az intézményt bérbe adó Szalontai Győzőt, valamint három társát: Kecskés Tamást és Csanádi Józsefet, a rendezvény szervezőit, valamint Hranek Istvánt, aki a program biztonságért felelt. A szerdai tárgyalási napon felborult az eredeti menetrend, mert a harmadrendű vádlott előző napi közlésével szemben mégis vallomást kívánt tenni. Csanádi József fenntartotta, hogy ártatlan, ugyanakkor részvétét fejezte ki az elhunyt fiatalok családjának. 

Többször is azt hangoztatta, hogy nem ő volt a rendezvény főszervezője, hanem Kecskés Tamás, ezért abban a tudatban volt, hogy a szükséges bejelentéseket – például a tűzoltóságnak – ő és Szalontai Győző már megtette. Közlése szerint ő csak a vendéglátásért, tehát az “étel- és italszolgáltatásért” felelt, míg Kecskés Tamás feladata volt a rendezvény teljes lebonyolítása. Utóbbi azonban cáfolta, hogy ő lett volna a főszervező. Csanádi József arról is beszélt, hogy Szalontai Győző a rendezvény maximális létszámaként “1800 főt határozott meg”, azaz egyszerre legfeljebb ennyien tartózkodhattak volna az épületben. A tárgyaláson a látogatói létszámkorlátról többször is éles vita folyt, végül csak abban jutottak egyetértésre: mást jelent az, hogy egy este hányan fordulnak meg egy rendezvényen, és mást, hogy egy adott időben éppen hányan vannak ott.

Csanádi József közölte azt is, ő az este a harmadik emeleten tartózkodott, és csak akkor értesült arról, hogy “történt valami”, amikor Kecskés Tamás telefonon felhívta. Amikor leért az épület elé, akkor érkeztek meg a mentők, és kezdték meg a lányok újraélesztését. Hranek István szerdán nem kívánt vallomást tenni, de jelezte: nem érzi magát bűnösnek. A bíró a vádlott nyomozati vallomását ismertette, eszerint aznap este Hranek István volt a biztonsági őrök vezetője, és este 9 órakor kezdték meg a vendégek beengedését. Hranek István közölte, nem kapott utasítást arra, hány embert engedhet be, de a korábbi rendezvényekre két-háromezren mehettek be. Elmondta, először a ruhatárból kapott jelzést, hogy nagy a zsúfoltság, akkor előbb segítséget hívott a kapuhoz, majd szólt a főnökének, Szalontai Győzőnek, hogy leállíttatta a beléptetést.

bírói kalapács

Mint mondta, amikor próbált felmenni a felső szintekre, látta, hogy a “lépcső full tele van”. Szerinte a pánik akkor tört ki, a tolongás akkor kezdődött el, amikor valaki azt kiabálta, hogy késelés történt. Később ölben három lányt hoztak ki az épületből, az egyik eszméletlen fiatalon maga is próbált segíteni. Szerinte az vezetett a tragédiához, hogy túl sokat vártak a beengedéssel. Hibaként említette azt is, hogy a karszalag csak egyszeri belépésre jogosította fel a vendégeket, így nem mehettek ki levegőzni, csak ha újra megvették volna a jegyet. Előző nap Szalontai Győzőt hallgatta meg a bíróság, az elsőrendű vádlott sem ismerte el bűnösségét, és egyebek mellett arról beszélt, hogy a szervezők egyértelműen becsapták, mert a szóban jelzett maximális 1800 fős létszám tudatában 4200 jegyet gyártottak, és a rendezvényre csaknem háromezer embert engedtek be.

Szalontai Győző azt mondta, ha tudják, hogy 1800-nál több embert engednek be az épületbe, akkor ki tudtak volna nyitni még több lépcsőt. Így azonban a fiatalok egy lépcsőn tudtak közlekedni az épület szintjei között. A bírónak arra a kérdésére, mi az, amit utólag másképp csinálna, mindössze annyit felelt: “mindent”. Ügyvédje, Papp Gábor a kedden újságíróknak arról beszélt, álláspontja szerint az ügyben senkit nem terhel büntetőjogi felelősség, másfajta felelősséget azonban lehet vizsgálni. Hozzátette, véleménye szerint közigazgatási, polgári jogi felelőssége, következménye lehet az ügynek. A keddi és a szerdai tárgyaláson a bíró többször is arra figyelmeztette az ügyvédeket, hogy maradjanak a vád keretei között, és több kérdés feltevését nem is engedélyezte arra hivatkozva, hogy szükségtelen, vagy mert azokra a vádlottak már válaszoltak.

A vádirat szerint Szalontai Győző januárban megállapodást kötött Csanádi Józseffel és Kecskés Tamással arról, hogy a West Balkán Klubot január 15-re egy zenés rendezvény megtartására bérbe adja. Nem állapodtak meg azonban abban, hogy a rendezvényen hányan vehetnek részt. Kecskés Tamás és Csanádi József a rendezvény szervezése során nem ellenőrizte, hogy a klub helyszíne tűzvédelmi, épületszerkezeti és készültségi szempontból alkalmas-e az általuk szervezett rendezvény lebonyolítására. A tragédia miatt azóta megváltoztattak, illetve megszigorították a rendezvények szervezésének a szabályait.