Önt is várja a pályaválasztási kiállítás

Önt is várja a pályaválasztási kiállítás

Egyetemisták

Az eseményt Kardkovács Kolos, a Nemzetgazdasági Minisztérium jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkára nyitott meg pénteken. Elmondta, hogy a munkaerőpiacot a gyors változás jellemzi, ezért naprakész információk kellenek arról, melyek azok a készségek és kompetenciák, amelyek növelhetik a fiatalok esélyeit az elhelyezkedésben. Szerinte ennek egyik legjobb módja a közvetlen párbeszéd, amelyre a kiállításon lehetőség nyílik. Hozzátette, hogy a globális válság leginkább a pályakezdők lehetőségeit szűkítette, és az elhúzódó válság miatt mérsékelt munkahely kínálatbővülés várható.

Táblákon egyetemek nevei

A helyettes államtitkár problémának nevezte azt is, hogy egyes szakmákban túlkínálat, míg máshol égető munkaerőhiány alakult ki, ezzel párhuzamosan csökkent a szakmunkásképzésre jelentkezők száma. A gyakorlati képzés visszafejlődött, miközben versenyképes gazdasághoz versenyképes munkaerő szükséges. Kijelentette: a nehézségeket egyik napról a másikra nem lehet felszámolni, csak hosszútávra ható intézkedésekkel. Reményét fejezte ki, hogy „a helyi és a kormányzati intézkedések egyre több munkahely létesítésében öltenek testet.”     

A Pályakörkép 2011 csütörtökön Dunaújvárosban indult, pénteken és szombaton a megyeszékhelyen folytatódik. A dunaújvárosi rendezvényen huszonötiskola és hat munkáltató, míg a megyeszékhelyen hetven oktatási intézmény és több mint tíz cég állított ki. Az előző évek tapasztalatai alapján mintegy tízezer látogatóra számítanak a három napon.

Kapcsolódó cikkek