„A jogszabály hazugságban és bűnben fogant”

„A jogszabály hazugságban és bűnben fogant”

Osztolykán Ágnes

Az Országgyűlés Oktatási, kutatási és tudományos bizottságának alelnöke szavait alátámasztandó azt mondta, miközben a törvény pedagógus életpályamodellt ígér, a jövő évi büdzsében nem látszanak ennek forrásai. Hangsúlyozta, hogy a gazdasági válság miatt azt sem lehet tudni, hogy 2013-ban lesz-e pénz egy ilyen lépésre. Egyúttal egy “utolsó előtti hazugságnak” nevezte, hogy Hoffman Rózsa oktatási államtitkár nyilvánosan letagadta a témáról készített hatástanulmányt.

jelentkező diákok

Az oktatás korhatárának tizenhat évre való leszállításáról azt mondta, hogy ezzel nem sikerül majd a munka világa felé terelni a fiatalokat, mert képzettség nélkül nem lesznek képesek állást találni és csak a munkanélküliek tömegeit fogják növelni. Hazugságnak nevezte azt a kijelentést is, hogy a felzárkóztató osztályok segítik majd a lemaradó diákokat, szerinte ezzel a szegregált oktatási formák erősödnek fel újból.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a települési kisiskolák megóvására összességében százmillió forintot szán a költségvetés. Valótlannak tartotta azt az állítást is, hogy minden hároméves gyermek számára biztosítják az óvodai férőhelyeket is. Végül úgy összegzett, hogy a törvény semmibe veszi a szülők, a pedagógusok és az oktatási szakma véleményét, mert úgy került a parlament elé, hogy még le sem járt az egyeztetésre szánt idő.