„A csatateret el kell takarítani”

„A csatateret el kell takarítani”

Mesterházy Attilaaz MSZP elnöke

Mesterházy Attila szerint a kormányfő megbukott. Orbán Viktornak le kell vonnia bukásra ítélt politikájából az egyértelmű következtetést. Magyarországot meg kell menteni attól, hogy szakadékba rántsa. Ez minden politikai oldal közös felelőssége. Ezt írta az MSZP elnöke vasárnapi közleményében. 

Mesterházy Attila MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz, a “szabadságharcos” a melldöngetés után a fal mellett, kínos és megtévesztő közlemények kíséretében somfordál vissza a Valutaalaphoz. “Miért? Ne kerülgessük a forró kását: a helyzet katasztrofális. A nyolc éven át mindent akadályozó, ellenző Fidesz teljesen alkalmatlan a kormányzásra. A 2012-es büdzsé egy vicc, mégpedig nagyon rossz vicc” – írja. A pártelnök megfogalmazása szerint a kormány eszköztelen, a kormányfő hiteltelen. Azok, akik az IMF elleni szabadságharcot vívták, elvéreztek a csatában, ők nem képviselhetik hitelesen hazánkat sem itthon, sem a nemzetközi porondon. A csatateret el kell takarítani, ehhez pedig új és hiteles emberekre van szükség -írja Mesterházy Attila.

Rámutat: az euró árfolyama a “sztratoszférában” jár. Ez már rég nem kizárólag a devizahitelesek problémája, hanem az egész importigényes magyar gazdaságé. A Magyar Fejlesztési Bank – tehát nem egy “gonosz multi”, hanem az állam bankja – mindössze 0,3 százalékos jövő évi növekedéssel számol és csökkenő fogyasztással.
Mesterházy Attila hangsúlyozza, a kabinet őrült tempóban és mennyiségben emeli az adókat, de véletlenül se hallgat a józan kritikákra. Nem szünteti meg a pénznyelő és igazságtalan egykulcsos adórendszert. A Miniszterelnökség büdzséje másfélszeresére emelkedik, erre van pénz – jegyzi meg. Viszont a művelődési intézményeknél még az idén húsz százalékos létszámleépítés lesz, továbbá az állam közölte üzleti partnereivel: 2011-ben már nem fizeti ki a megrendelt szolgáltatásokat – emlékeztet. Idő kérdése csak, hogy a működésképtelenséghez vezető megszorítások mikor érik el a többi közszolgáltatást, beleértve a legfontosabbakat – teszi hozzá. Se beruházás, se növekedés, se adócsökkentés, se munkahelyek – mutat rá Mesterházy Attila.

“A romló mutatók, a költségvetési szigor nem példátlanok más országokra tekintve sem. Az viszont példátlan, hogy egy kormány megátalkodott konoksággal vezesse, rángassa országát a szakadék felé. Azért, mert felkészületlen, mert dilettáns, mert hiúságból nem ismeri be és nem is javítja ki a hibáit. Valamint azért, mert a Fidesz annyit hazudott éveken át és annyi megalapozatlan ígéretet tett, amelyek között nem maradt hely egy reális politikai útnak” – fogalmaz a politikus. Véleménye szerint most az a tét, hogy a szakmailag és morálisan megbukott kormánnyal együtt bukik-e Magyarország.  Az a tét, hogy a következő hónapokat kibírják-e az emberek, a családok, az iskolák, a kórházak – húzza alá.

Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor alkalmatlan a válságkezelésre. Kormányzása alatt nem mérséklődött, hanem mélyült a válság: életünk bizonytalan, kevesebb pénzből mindenért egyre többet kell fizetni. Minden család otthon éli meg a maga válságát. Orbánnal pedig remény sincs arra, hogy a helyzet javuljon. Ha Orbán Viktor nem képes felelős gazdaságpolitikát vinni, akkor olyan miniszterelnökre van szükség, aki képes erre” – írja. Orbánnak le kell vonnia bukásra ítélt politikájából az egyértelmű következtetést. Magyarországot meg kell menteni attól, hogy szakadékba rántsa. Ez minden politikai oldal közös felelőssége – zárul Mesterházy Attila közleménye.

Kapcsolódó cikkek