Az Uzsoki támogatja az eljárást

Az Uzsoki támogatja az eljárást

Uzsoki kórház

Ez olvasható az intézménynek az MTI Hírcentrumhoz szerdán eljuttatott közleményében azzal kapcsolatban, hogy emberölés gyanúja miatt a rendőrség nyomozást indított az állítólagos morfintúladagolásos esetek miatt. A Magyar Hírlap keddi számában írt arról, hogy információik szerint morfin túladagolásban meghalt betegek ügyében vizsgálódik a Budapesti Rendőr-főkapitányság a fővárosi Uzsoki utcai kórházban. A lap információja szerint végstádiumban lévő daganatos betegeknek a fájdalomcsillapításhoz szükséges morfiumadag négy-ötszörösét adták be, amelytől az érintettek néhány napon belül meghaltak. 

orvos és betege

A lapnak egy neve elhallgatását kérő orvos azt mondta, szakmai berkekben fél éve beszélik, hogy vannak fővárosi kórházak, amelyekben rendszeresen alkalmazzák a fenti gyakorlatot, amelyről egy – orvoskörökben nagy felzúdulást keltő – cikk is megjelent egy szaklapban. Az említett orvosi szaklap, a Lege Artis Medicinae kedd este azt közölte: a cikk nyomán az Egészségügyi Tudományos Tanácsnál hivatalos bejelentést tettek. A Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórháza szerdai közleményében úgy fogalmaz: meggyőződésük, hogy “a valótlan és hiteltelen feltételezéseken és sértett személyek rágalmain nyugvó tudatos intézményellenes szándék a megindított hatósági eljárás során tisztázódni fog.”

Az ezt célzó hivatalos vizsgálat minden lépésében támogatni kívánják az eljáró bűnüldöző szerveket – teszik hozzá – , mivel, mint írják, “érdekeltek vagyunk a valós történések objektív feltárásában és nyilvánosságra kerülésében”. “A szakmai szabályokat , illetve törvényeket bizonyítottan nem tisztelő munkatársakkal nem kívánunk azonosulni és egy közösségben tevékenykedni” – olvasható a közleményben. Az intézmény hangsúlyozza, hogy a kórház egyes munkatársait hivatásuk szakszerű gyakorlásában “durván sértő gyanúsítások tisztázása után” minden lehetséges jogi és erkölcsi segítséget megadnak majd az érintetteknek. Mint írták, az Uzsoki utcai kórház vezetése és dolgozói értetlenül és megdöbbenéssel fogadták az intézmény gyógyító tevékenységét és szakmai tekintélyét “súlyosan sértő” eseményeket.  

Uzsoki kórház

Uzsoki kórház

A rendőrség a honlapján kedden szűkszavú közleményében tudatta: emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben folyik a nyomozás, még senkit nem gyanúsítottak meg. Az MTI Hírcentrum úgy tudja, hogy az eddigi vizsgálatok szerint csaknem hetven végstádiumban lévő rákos beteg esetében merült fel a gyanú, hogy a beteg halálát morfin túladagolás okozta a kórházban. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke úgy nyilatkozott, hogy amíg a hatósági nyomozás tart, az ügyet visszafogottan kell kezelni, és fenn kell tartani az ártatlanság vélelmét. Hozzátette: ha bebizonyosodik a cikkben felvázolt szabálytalan gyógyszerhasználat, esetleg az eutanázia, az egyértelműen etikai vétségnek minősül, és az ügynek büntetőjogi következményei is lehetnek.

Hozzátette, hogy az orvosi kamara jelenleg érvényes, valamint a jövő januártól hatályos etikai kódexe szerint a szabálytalan gyógyszerhasználat mint szakmai szabályszegés etikai vétségnek minősül, az eutanázia pedig tiltott. Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint ha az Uzsoki utcai kórházban történt állítólagos gyanús halálesetekről szóló cikk feltételezései igazak, a kórházban az eutanázia aktív formáját követték el, ami minden magyarországi jogszabállyal ellentétes. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkársága azt írta, hogy az Uzsoki kórház ügyében rendőrségi vizsgálat folyik, és lezárultáig az ügyben az egészségügyért felelős államtitkárság nem kíván nyilatkozni.

Kapcsolódó cikkek