Hivatalosan is megkezdődött a Karácsony

Hivatalosan is megkezdődött a Karácsony

Karácsonyi Vásár

A magyar kultúra, a hungarikumok, a gasztronómia és az ünnepi szokások jegyében szerveződő vásáron százharminc árus vesz részt, akik megújult faházakban várják az érdeklődőket. A fesztivál egyik különlegessége, hogy idén először díszvendége is van az ünnepváró vásárnak. A karácsonyi forgatagot megnyitó beszédében Jo Indeku, Belgium budapesti nagykövete elmondta, hogy a belga nagykövetség részvételével külön belga pavilonokban ismerkedhetnek meg a látogatók az ország ízletes söreivel, csokoládéival, karácsonyi díszeivel. 

bevásárlószatyrokkal két fiatal

A Vörösmarty téren sétálók Belgiumhoz kapcsolódó kvízt is kitölthetnek, mellyel tesztelhetik az országról szerzett ismereteiket és apró ajándékokra is szert tehetnek. Tarlós István főpolgármester beszédében felhívta a figyelmet a karácsony előtti időszak jelentőségére, érzelmi telítettségére, amelyet a Vörösmarty téri ünnepi vásár illataival, ízeivel és fényeivel tovább erősíthet látogatóiban. A szokásos kenyérlángos, kürtős kalács, kolbász és forralt bor mellett idén először helyet kapnak a magyar ünnepi ételek, köztük a káposzta, a bejgli és a hal is. Az óriás fenyőfa tövében művészeti szakiskolák révén elkészített betlehemi jelenet fogja várni a látogatókat advent első vasárnapjától.

A lappföldi Mikulás december 6-án ismét Budapestre látogat, hogy néhány órát eltöltsön a téren a magyar gyerekekkel. A szokásos kalendárium helyett a Gerbeaud Ház épületén varázslatos fényjáték kap helyet, amelynek ünnepélyes bemutatójára november 27-én este hat órakor kerül sor. A látogatók azután minden nap 18 és 20 óra között nézhetik meg a műsorszámot. A délelőtt 10 órától este nyolcig látogatható vásár történetében először a Vörösmarty téren is fellobban a Béke lángja, amely cserkészek jóvoltából élő láng formájában érkezik december 11-én a fővárosba a betlehemi Születés-templomából.

karácsonyi vásár

Az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtását minden vasárnap egy különleges flash-mob akció fogja kísérni. Tarlós megemlítette a Máltai Szeretetszolgálatnak A kis gyufaárus lány című mese révén inspirált jótékonysági akcióját: a látogatók gyufásdoboz vásárlásával segíthetik a rászoruló gyerekeket. A kezdeményezéssel összhangban egy kiállítás is nyílik a téren felállított játszóházban, ahol óvodások és kisiskolások a mesét életre keltő faliképeit mutatják be.

Kapcsolódó cikkek