Idegenforgalmi attrakció az új víztorony

Idegenforgalmi attrakció az új víztorony

Víztorony

A glóbuszába kerülő étterem és interaktív üzenőhely, valamint a torony lábánál helyet kapó turistairoda 2012 májusában nyílik meg. Balázs Árpád polgármester a város főterén álló, helyi védettségű ipartörténeti emlék bejárása alkalmából emlékezetett arra, hogy a több évtizede már nem működő víztornyot egy ideig a lebontás réme fenyegette. Miután azonban önkormányzati tulajdonba került, élni akartak azzal, hogy ragyogó kilátás nyílik belőle, és központi helyzetéből fakadóan ideális helyszíne lehet a turisztikai irodának.

Balázs Árpád

Balázs Árpád 

Mivel a torony állapota folyamatosan romlott, halaszthatatlanná vált a felújítása. A 420,9 millió forintos projekt megvalósulásához az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Programja nyújtott háromszázmilliós támogatást, a többi költséget a helyi önkormányzat állta. A mai szabályozás szerint már nem lehetne ilyen magas létesítményt építeni vendéglátóhelyként a Balaton partján, de egy réginek a felújításával megvalósulhatott egy ilyen egyedülálló attrakció, amely a következő nyárra igazi meglepetés lesz a városba érkezők turistáknak is. A felújítás során lebontották a kétszázötven köbméteres betontartályt, felülvizsgálták a víztorony szerkezetét, amely aztán karbonszálas megerősítést kapott. 

A torony földszintje üvegfalú körépülettel bővült, ott a helyi Tourinform-iroda kap a a korábbiaknál tágasabb, százharminc négyzetméteres területet. Az épület északnyugati oldalán két panorámalifttel lehet feljutni a kávézó egyes szintjéig. A panorámát üvegfalú körteraszról is meg lehet csodálni, a glóbuszban pedig kiállítótér és kávézó várja majd a vendégeket. A legfelső szint egy része folyamatosan forog majd. Erről a polgármester egyelőre csak annyit árult el, hogy oda tizenkét “technikai világújdonságnak számító” berendezést akarnak telepíteni, és mindez része lesz egy interaktív információs és üzenő központnak.