Karácsonyváró a Cseppkő Utcai Gyermekotthonban

Karácsonyváró a Cseppkő Utcai Gyermekotthonban

gyermekotthonReneszánsz vásárrá alakult szombaton a Cseppkő Utcai Gyermekotthon színházterme. Dolgozott pék, ékszerkészítő, készült adventi koszorú és adventi naptár is. Volt élőzene, tradicionális tánc, mutatványosok, színészek, és pantomimesek is felléptek.

Reggeli után hírnökök jártak körbe és kicsit-nagyot a tágas színházterembe hívtak, ahol a király engedélyt adott a vásár megkezdésére. Minden gyerekcsoport elkészítette saját adventi koszorúját, miközben a Mare Temporis Alapítvány tagjai igazi reneszánsz hangulatot varázsoltak. Ebéd előtt a vidamsag.com Zsozso bohóca szórakoztatta a vásári népet, majd délután bögréket festettek a gyerekek. Az esemény a szeptemberben indult Nyújtsd a kezed oktatási program része, melynek keretében gyermekotthonban élő gyermekek számára szerveznek foglalkozásokat középiskolás önkéntesek a MINYATA (Mindenki Nyaraljon Tábor) Egyesület támogatásával.

gyerekek

A program a tanulási motiváción kívül fejleszti a toleranciát, a kreativitást és a szervezőkészséget is, hiszen a készségfejlesztés során a csoportokra felügyelő felnőtt mentorok mellett az önkéntes középiskolásoké a főszerep. Az általuk szervezett tanulócsoportok, kulturális, kézműves és szabadidős tevékenységek képezik a program alapját. Előtérbe kerül az esélyegyenlőség előmozdítása az oktatásban a hátrányos helyzetű fiatalok számára, ugyanakkor cél a családban felnövő gyerekekkel megismertetni más körülmények között élő társaik mindennapjait, felmerülő gondjait és speciális helyzetét. A Nyújtsd a kezed program elsősorban a kölcsönös segítségnyújtásról szól: mindkét fél hozzáállását, motivációját és felelősségérzetét formálja.

tánc

Célja a kezdeti segítségnyújtás után elindítani a gyerekeket az önálló tanulás útján. Az otthonban élő gyermekek elsajátíthatnak különféle tanulási stratégiákat, pótolhatják hiányosságaikat, az önkéntesek pedig megtanulják rendszerezni a részfeladatokat, tervet szerkeszteni egy adott cél elérése érdekében, ami a későbbiekben is elengedhetetlen készség lesz számukra a mindennapi életben. A szervezők további középiskolás és felnőtt önkénteseket várnak, illetve partnereket és támogatókat keresnek a program továbbfejlesztéséhez. További információk és fényképek elérhetőek a www.mindenkinyaraljon.hu/nyujtsdakezed honlapon, illetve a facebook.com/nyujtsdakezed profilon.