Még jelölheti kedvencét az év orvosának!

Még jelölheti kedvencét az év orvosának!

orvosMeghosszabbították a határidőt, így december 11-én 24 óráig még bárki beküldheti történetét és ezzel ajánlhatja orvosát az Astellas-díj - Az év orvosa 2011 elismerésre.

Az immár ötödik alkalommal meghirdetett, Az év orvosa elnevezésű pályázatra szűk másfél hónap alatt összesen százötvenhét nagyszerű emberi és orvosi teljesítményt középpontba állító történet érkezett. Az ajánlott orvosok között 2011-ben a háziorvosok ismét jelentős arányban vannak jelen, a velük kapcsolatos történetek száma az elmúlt évihez képest jelentősen nőtt. A történetek beküldői természetesen a kórházi kezeléseket végző orvosaikat is ajánlották a díjra.

A jelölési szakasz lezárultával zajlik majd az előzsűrizés, amikor kiderül, hogy a jelöltek közül kiket javasol a zsűri továbbjutásra. A www.astellasazorvosokert.hu oldalon zajló közönségszavazáson a legtöbb szavazatot kapott jelölt az Év Orvosa pályázat közönségdíját nyerheti el. A pályázat egyik újdonsága, hogy a közönségdíj mellett ettől az esztendőtől kezdve öt orvosszakmai díjat is odaítélnek. Az ezekre vonatkozó jelölés a betegek és a pályázati kiírás szerint jelölésre felkért szervezetek, illetve személyek közös támogatásával történik.