Szép lett Nyíregyháza „új” színészháza

Szép lett Nyíregyháza „új” színészháza

SzínészházÁtadták a Móricz Zsigmond Színház felújított színészházát pénteken Nyíregyházán.

Tasnádi Csaba, a teátrum direktora az eseményt megelőzően azt mondta, a rekonstrukcióval a társulat régi vágya teljesült, mivel a nyolcvanas években épített harminchat lakásos társasház állapota nagyon leromlott az utóbbi években. Volt olyan helyzet, amikor a Budapestről lehívott színész az olvasópróbák után a szálláson tapasztalt körülmények miatt nem volt hajlandó végigdolgozni a próbafolyamatot. A színháznak eddig nem volt pénze az ingatlan felújítására – idézte fel az igazgató.

A nyíregyházi társulat egyes tagjainak és a vendégművészeknek otthont adó épület a panelprogram, a színház saját ereje, illetve fenntartó városi és megyei önkormányzat anyagi támogatása révén mára építészetileg és gépészetileg is teljesen megújult. A rekonstrukció során elvégezték a hőszigetelést, a lift felújítását, a lakásokban pedig egyedi mérőórákat szereltek fel, így az ingatlan a korábbinál jóval energiatakarékosabbá vált.

A stúdiószínpad tervezett felújításával együtt mintegy kétszáznegyven milliós fejlesztés valósul meg, ebből a színházházra kétszázhét millió forintot fordítottak – közölte Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke az átadáson. A helyhatóság vezetője kiemelte, hogy a megyei önkormányzati rendszer átalakítása miatt a nyíregyházi színház jövőre várhatóan a városhoz kerül át. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere beszédében leszögezte: a megyeszékhely vállalni fogja a teátrum fenntartását.

A Móricz Zsigmond Színház az idei évadban ünnepli az önálló színtársulat létrehozásának harmincadik évfordulóját. Az ősbemutatók sora a Tirpákia tündérkert című komédiával kezdődött, majd Mozart A varázsfuvola című operajátékával folytatódott, szombaton pedig Szophoklész klasszikusát, az Antigonét tekintheti meg a közönség a Bessenyei téri kőszínházban.