Ítélet született a Hunvald-perben

Ítélet született a Hunvald-perben

bíróság

A határozatot a tizenkét vádlott közül hatan tudomásul vették, hárman fellebbeztek, hárman pedig három nap gondolkodási időt kértek, ahogy az ügyész is. A most meghozott, nem jogerős ítélet közvetlenül nem érinti az ügy főszereplőit, ügyükben később dönt a bíróság.

Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert és 24 társát az ingatlanpanama és más visszaélések miatt, hivatali visszaéléssel, hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel, csalással és más bűncselekményekkel vádolja az ügyészség.

A Fővárosi Bíróság (FB) mostani határozatában egyetért a vád álláspontjával, amely szerint a tizenkét vádlott többsége strómanként járt el a vevői oldalon a sok száz millió forintos kárt okozó erzsébetvárosi ingatlanügyekben.

bilincsben

A vádlottak közül többen tagadták, mások elismerték, illetve részben elismerték bűnösségüket, utóbbiak az utolsó szó jogán sajnálkozásukat fejezték ki. A bűnösségét tagadó egyik vádlott arról beszélt, hogy ő valójában az ügy túszává vált, és a későbbi jogerős ítélettől függetlenül az ügyészség már így is “becsületelkobzásra” és pénzbüntetésre ítélte a hosszú ideig tartó eljárás során keletkezett anyagi és magánéleti kárai miatt. Egy másik vádlott azt mondta, hogy évek óta a média kereszttüzében él, folyamatosan magyarázkodnia kell a környezetének, és a legnagyobb büntetés a számára az elhúzódó eljárás.

A bíróság a vádlottakat két-, három-, négy, illetve tizenkét rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt több százezer forint pénzbírságra ítélte, eltérő, úgynevezett napi tételekkel, különböző szorzókkal. Az ítélet szerinti próbára bocsátások időtartama egytől három évig terjed.

A bíróság szerint a vádlottak, például cégek ügyvezetőjeként, névlegesen részt vettek ingatlanvásárlási, illetve fejlesztési célú projektcégek alapításában, de a tényleges tulajdonosi kör láthatatlan maradt, de az alapításhoz szükséges törzstőkét is ők biztosították. Az ügyvezetők feladata ténylegesen szinte csak az okiratok aláírására korlátozódott, és csak befektetői utasításokat teljesítettek a 2003 októbere utáni időszakban.

A bíróság az téletet a vádlottak beismerő vallomásaira, okirati bizonyítékokra, szerződésekre, levelezésekre alapozta. Az FB korábban, még áprilisban megszüntette az eljárást arra hivatkozva, hogy elévült a közokirat-hamisítással kapcsolatos vád. Az ügyészség azonban fellebbezett az elévülésről szóló elsőfokú határozat ellen, ennek a Fővárosi Ítélőtábla helyt adott, hatályon kívül helyezte az FB megszüntető végzését, és az eljárás folytatására adott utasítást.

Kapcsolódó cikkek