A Jobbik szerint nem kell a szerződés

A Jobbik szerint nem kell a szerződés

Volner JánosVolner János

Az ellenzéki párt elutasítja azt az Európai Uniós kormányközi szerződést, amely lehetővé tenné a tagállamok költségvetéseinek közös ellenőrzését és a túlköltekező államok megbüntetését. Ezt Volner János mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A párt frakcióvezető-helyettese szerint a magyar kormány csütörtök éjjel azért hezitált a csatlakozással, mert “a kormány belátta, hogy képtelen lesz az adósságcsökkenésre, gazdasági konszolidációra vonatkozó terveit teljesíteni”.  

A Jobbik szerint attól függ a végleges magyar álláspont, hogy az “EU mennyire ijeszt rá Magyarországra” és lesz-e más erős tagállam, amely elutasítja a csatlakozást – jelentette ki Volner János, aki szerint ugyanakkor adott esetben Magyarország nélkül is létre fog jönni a megállapodás.

A Brüsszelben zajló kétnapos EU-csúcs első napi tárgyalásainak végén, pénteken reggel jelentették be, hogy az euróövezeti országok és több további európai uniós tagállam kormányközi szerződést köt annak érdekében, hogy új szabályokat vezessenek be a pénzügyi fegyelem szigorítására. Az euróövezetiek közös nyilatkozata felsorolta azt a hat, az övezeten kívüli EU-tagállamot, amelyek jelezték, hogy csatlakozni kívánnak a szerződéshez. Eszerint négy tagállam nem tett így: Nagy-Britannia, Magyarország, a Cseh Köztársaság és Svédország. A magyar álláspontot Orbán Viktor miniszterelnök azzal indokolta, hogy az Országgyűlésnek meg kell vitatnia ezt a kérdést, mert a megállapodás tartalma a nemzeti szuverenitást is mélyen érinti. Volner János pénteken ezzel kapcsolatban úgy reagált, nem a magyar Országgyűlés, “hanem Fidesz szavazógépezete dönt majd, amelyet Orbán Viktor egy személyben irányít.”