Elfogták a XVII. kerületben leszúrt nő feltételezett gyilkosát

Elfogták a XVII. kerületben leszúrt nő feltételezett gyilkosát

elfogtákillusztráció

A tetthelytől nem messze fogták el a rendőrök szombaton azt a középkorú férfit, aki előző nap több késszúrással feltehetően megölt egy fiatal nőt a XVII. kerületben. 

A 22 éves áldozatot péntek este hat óra körül a Péceli úton szúrta le az elkövető. A mentők már nem tudtak rajta segíteni, a lány a helyszínen meghalt. A rendőrség nagy erőkkel fogott a nyomozáshoz, lezárták a környéket, tanúkutatásba kezdtek, és az adatgyűjtés során az áldozat kapcsolatrendszerét feltérképezve látókörükbe került egy lehetséges elkövető – mondta el a BRFK sajtóügyeletese az MTI-nek.

Szombat délelőtt állampolgári bejelentés érkezet arról, hogy a tetthelytől nem messze egy családi ház udvarában ismeretlen férfi bujkál. A rendőrök azonnal körülvették a helyszínt. A feltételezett elkövető megpróbált ellenállni a rendőri intézkedésnek, de a helyszínen elfogták, és eljárás indult ellene a fiatal nő megölése miatt – mondta Mucsi Nóra. Hozzátette azt is, a férfin szemmel látható sérülések voltak, ezért kórházba szállították, és őrizetbe veszik.