Személyiségi jogokat sértett a volt titokminiszter

Személyiségi jogokat sértett a volt titokminiszter

Szilvásy GyörgySzilvásy György, fotó: Kollányi Péter/MTI

A Gyurcsány-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztereként megsértette az UD Zrt.-nek, illetve a cég két egykori vezetőjének a személyiségi jogait azzal, hogy "polipszerűen" működő, az állam titkait fürkésző "árnyék-titkosszolgálatként" említette a céget 2008 szeptemberében az MTV és a TV2 műsoraiban. Ezt mondta ki a Fővárosi Bíróság hétfői, nem jogerős ítéletében.

A polgári per előzménye, hogy 2008. szeptember elején Laborc Sándornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal azóta lemondott főigazgatójának feljelentésére nyomozás indult, amelynek keretében házkutatást tartottak az UD Zrt. székhelyén, néhány nap múlva pedig Dávid Ibolya, az MDF akkori elnöke sajtótájékoztatón mutatta be azokat a hangfelvételeket, amelyek szerinte az ő lejáratására irányuló titkos akciót leplezték le, és az UD Zrt.-hez köthetők. Szeptember második felében számolt be Szilvásy a nyomozás állásáról és a hatóságok gyanújáról a tévéműsorokban. A felperesek szerint a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter politikai célzatú, valótlan tartalmú sajtókampányt folytatott az UD Zrt. ellen, és ezzel súlyos károkat okozott a cégnek, illetve vezetőinek, ellehetetlenítette őket.

Az FB szóbeli indoklása szerint amikor az alperes a folyamatban lévő büntetőeljárás pillanatnyi állásának megfelelően adott tájékoztatást az ügyről, akkor nem sértett személyiségi jogokat, ám a cégre vonatkozó megfogalmazások vonatkozásában – amelyek szerint “polipszerűen”, illetve “árnyék-titkosszolgálatként” működött volna – , az alperes nem bizonyította, hogy azok a büntetőeljárás akkor aktuális eredményeivel összhangban álltak volna, ezért azok jogsértőek. Ugyanakkor az FB a kereset többi részét elutasította, így a három felperes összesen négymillió forintos nem vagyoni kártérítési igényét is. Az elsőfokú bíróság szerint a magánvagyonával nem felelhet valaki azért, amit hivatalos minőségében nyilatkozott, ahogy ezt miniszterként tette Szilvásy is, ezért az FB a kártérítési igényt elutasította. Az ítélkezési gyakorlat szerint ilyen esetekben a munkáltatót – jelen ügyben a Miniszterelnöki Hivatalt – célszerű perelni.

A perköltség túlnyomó részét a felpereseknek kell megfizetniük. Ügyvédjük, Futó Barnabás az MTI-nek elmondta, a felpereseknek egyetemlegesen százötvenezer forintot, az UD Zrt.-nek további száznyolcezer forintot, a cég akkori két vezetőjének, Tóth Jánosnak és Horváth Józsefnek ötvennégy-, ötvennégyezer forintot, Szilvásy Györgynek pedig huszonnégyezer forintot kell fizetnie. Az UD Zrt.-ügyben 2008 őszén számos büntetőeljárás indult, de azok néhány hónap után megszűntek, és időközben Szilvásy, továbbá Tóth Károly volt szocialista nemzetbiztonsági bizottsági elnök és Dávid Ibolya, illetve Herényi Károly volt MDF-es politikusok ellen indult büntetőeljárás, amelyben a jövő év elején születhet elsőfokú ítélet. Polgári perek is indultak Szilvásy, Dávid és Herényi ellen, ezeket jobbára elvesztették a volt MDF-es politikusok, illetve a volt titokminiszter.