„Nem bújok a mentelmi jogom mögé”

„Nem bújok a mentelmi jogom mögé”

Juhász FerencJuhász Ferenc, archív fotó

Nem vesz részt a parlament mentelmi bizottságának keddi ülésén Juhász Ferenc szocialista képviselő, aki azt kéri, hogy a testület - ügye "érdemének vizsgálata mellőzésével" - mentelmi joga felfüggesztésére vonatkozó javaslattal éljen az Országgyűlés felé.

 

A Magyar Nemzet szombaton számolt be arról, hogy az ügyészség kikérte Juhász Ferenc mentelmi jogát, s amennyiben az Országgyűlés megszavazza annak felfüggesztését, a volt honvédelmi minisztert hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgathatják ki az úgynevezett luxuslakásügyben. Budai Gyula azért jelentette fel Juhászt Ferencet, mert szerinte a képviselő még honvédelmi miniszterként hozzájárult ahhoz, hogy valódi értékük töredékéért szolgálati luxuslakásokat adjanak át minisztériumi felsővezetőknek és tábornokoknak.

Juhász Ferenc kedden nyílt levelet fogalmazott meg Rubovszky Györgynek, a mentelmi bizottság KDNP-s elnökének. Az MTI-hez is eljuttatott dokumentumban azt írta, kérésére betekintést nyerhetett a Polt Péter legfőbb ügyész tollával aláírt, a Ház elnökének címzett, a mentelmi joga felfüggesztésére vonatkozó átiratba, amelyet ezúton is köszön, ha ez nem joga, hanem gesztus kérdése. Úgy fogalmazott, “a sajtó tudósításai szerint Budai Gyula és a Fidesz politikai megrendelésére” kedden tárgyalná a szakbizottság a kérdést, rendkívüli napirend formájában, hogy még karácsony előtt a parlament is döntést hozhasson. Az ülésre nyilván én is meghívást kapnék álláspontom ismertetésére a házszabály és az eddigi gyakorlat alapján – jegyezte meg.

“Általános elvi érvénnyel, de most, a mentelmi jogom felfüggesztésére vonatkozó konkrét kérdésben kijelentem, hogy a miniszterségem idején a jogszabályok szerint, törvényesen jártam el, amelynek garanciáját többek között a HM jogi apparátusa jelentette. Ha a vádhatóság ezzel ellentétes álláspontot fogalmaz meg, akkor elemi érdekem, hogy minél nagyobb nyilvánosság előtt védhessem meg tisztességemet és álláspontomat. Ezért nem kérek “együtt érző” kegyelmet és nem bújok mentelmi jogom mögé” – rögzítette nyílt levelében Juhász Ferenc.

A képviselő arról tájékoztatja Rubovszky Györgyöt, hogy a bizottság ülésén nem kíván részt venni, akkor sem, ha kiküldenék a tervezet formájában már általa is látott meghívót a részére. “Egyben kérem, hogy a testület, az “ügyem” érdemének vizsgálata mellőzésével a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó javaslattal továbbítsa azt a T. Háznak!” – zárul az ellenzéki politikus nyílt levele.