Megbolygatta az országot a tüntetés

Megbolygatta az országot a tüntetés

tüntetésJávor Benedek és Kaufer Virág, fotó: Szigetváry Zsolt/MTIA Magyar Helsinki Bizottság abszurdnak nevezte, hogy a személyi szabadság megsértése miatt eljárást indítottak a pénteki LMP-s demonstráció résztvevői ellen. A rendőrök több LMP-s képviselőt, valamint Gyurcsány Ferencet, Vadai Ágnest és Molnár Csabát, a Demokratikus Koalíció tagjait is előállították, elvitték a helyszínről. A jogvédő szervezet jogi segítséget ígért a Gyorskocsi utcai rendőrségi fogdára előállított tiltakozó aktivistáknak. A kormány politikai paródiának, a Jobbik hiteltelennek nevezte, az MSZP szükségesnek tartotta, a független képviselők pedig elítélték a tüntetést.

A rendőrök hidegvágókkal leszedték a láncokat, amelyekkel az LMP-s politikusok és aktivisták odarögzítették magukat az oszlophoz a Parlament déli autóbejáratánál, és rendőrautókhoz kísérték őket. Eközben kisebb tumultus alakult ki, ezt követően a Demokratikus Koalíció három képviselőjét is a rendőrautókhoz vitték, majd minden résztvevőt elszállítottak. Személyi szabadság megsértésével gyanúsítják őket, mindannyiukat a Gyorskocsi utcába szállították.

Vágó Gábor

Vágó Gábor a rendőrök gyűrűjében, fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Péntek reggel LMP-s képviselők és aktivisták láncolták magukat a Parlamenthez vezető autóbejáratok egy-egy oszlopához; az Országház ülésére érkezők már nem tudtak autóval behajtani a területre. Az “Elég volt!” feliratú táblát tartó politikusok így tüntettek a Házban pénteken szavazásra váró jogszabályok, elsősorban a pénzügyi stabilitási és a választójogi törvény elfogadása ellen. A déli kapu felőli oldalon Jávor Benedek, Kaufer Virág, Scheiring Gábor, Kukorelly Endre és két aktivista sorakozott fel láncban. A rendőrök Kaufer Virágot és Kukorelly Endrét igazoltatták. Kaufer Virág hangsúlyozta, nem tudnak mást tenni a demokrácia megvédése érdekében. Jávor Benedek azt hangsúlyozta, nem pártként és nem szervezetten, hanem egyéni elhatározásból érkeztek a Házhoz.

A rendőrség dél után néhány perccel az utolsó, a parlament déli sorompójánál demonstráló tüntetőt is elvitte. Egy fiatalember megpróbált ellenállni, őt lefogták, és megbilincselték. A Parlament északi bejáratánál tiltakozók közül tíz embert, köztük öt LMP-s képviselőt vittek el a rendőrök: Karácsony Gergelyt, Szabó Rebekát, Vágó Gábort, Ertsey Katalint és Szilágyi Gábort.

Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferencet előállították, fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A Magyar Helsinki Bizottság felszólította a rendőrséget és az ügyészséget, hogy vizsgálják felül a tüntetők cselekményének “nyilvánvalóan abszurd minősítését”, és szüntesse meg a büntetőeljárást. Hozzátették, ezzel együtt ki kell vizsgálni a parlamenti képviselők és aktivisták elleni rendőri intézkedések jogszerűségét, ideértve a testi kényszer alkalmazásának módját is, és azt, hogy az mindenben megfelelt-e a szükségesség és arányosság feltételének. A szervezet közleményében kifejtette, a büntető törvénykönyv értelmében a rendőrség hivatkozásában szereplő és három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt az követi el, “aki mást személyi szabadságától megfoszt”. Álláspontjuk szerint az élőláncban részt vevők senkit nem gátoltak meg abban, hogy a Parlament épületébe bejusson vagy onnan kijöjjön, hiszen ezt gyalogosan bárki bármikor megtehette, ezért fel sem vetődhet, hogy a tüntetők akárkit megfosztottak volna a szabad helyváltoztatás jogától.

MHB

A szervezet arra is kitért, szerinte a Fidesz 2007-es kordonbontása kapcsán hozott bírósági döntés fényében “kérdéses, hogy a tiltakozók magatartása egyáltalán szabálysértésnek minősülhet-e”.

„Politikai paródia”

Kósa Lajos

Kósa Lajos

A Fidesz politikai paródiának tartja Kossuth Lajos téren, a Parlament előtt péntek délelőtt történteket. A kormánypárt ügyvezető alelnöke Kósa Lajos az Országházban tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a volt miniszterelnök, “Gyurcsány Ferenc galád módon elvitte az LMP elől a show-t”, az MSZP pedig “mellbedobással megpróbált a dobogó harmadik fokára feljutni”, hogy “akkor már az MSZP-t is tartóztassák le”. “Nem tudjuk, ki nyert: lehet, hogy a közönség majd aszerint is súlyoz, hogy kit milyen gyorsan tartóztattak le” – mondta, hozzáfűzve, Magyarországon bárki el tudja érni, hogy letartóztassák őt, elég, ha leül a körút közepére, és nem hajlandó onnan felállni.

Kósa Lajos szerint politikai paródia zajlott, ami várhatóan nem ér véget péntek délután, tartalmi üzenet nélkül. “Politikai ösztönei azt súgják” – folytatta -, hogy “lesz ebből még minden, ami lehet, emberi jogok, Strasbourg stb.” Megjegyezte, amikor “valóban rendőri brutalitás volt” Budapest utcáin, akkor persze “nem volt a demokrácia veszélyben, hanem akkor minden rendben volt az országban”. Majd közölte, az eseményeknek semmi köze a parlament munkájához. Ugyanakkor hozzátette, mielőtt az MSZP kivonult, “még gyorsan kért 12 név szerinti szavazást”.

Az ellenzéki körökben kifogásolt új választójogi törvénnyel kapcsolatban azt mondta, nincs benne egy olyan pont sem, amely ne esne egybe legalább egy ellenzéki párt véleményével. A stabilitási törvényről azt mondta, az hallatlanul fontos a költségvetés stabilitása szempontjából.

„Békés állampolgárokat vitt be a rendőrség”

Nyakó István

Nyakó István

Nyakó István szerint békés és törvényesen demonstráló állampolgárokat állított elő a rendőrség pénteken az Országgyűlés épülete elől. Az MSZP országgyűlési képviselője, akit szintén elvittek a rendőrök, a Gyorskocsi utcai fogdából telefonon nyilatkozott az MTI-nek. A képviselő Kósa Lajosnak, a Fidesz ügyvezető alelnökének a szavaira reagálva azt mondta, ha a fideszes képviselő lement volna a Parlament elé, akkor láthatta volna, hogy az akció békés és törvényes módon zajlik. Nyakó István hozzátette, országgyűlési képviselőként úgy véli, az a dolga, hogy fellépjen a törvénysértések ellen.

A képviselő kérdésre válaszolva elmondta, hogy még tizenegy vagy tizenkét szocialista képviselőtársával együtt a II. kerületi Gyorskocsi utcai fogdában van, a rendőrök felvették már az adataikat, most ők arra várnak, hogy elengedjék őket. Az épület előtti részt mostanra már nemcsak szalaggal zárta le a rendőrség, hanem kordonokat is fölállítottak.

Hiteltelen az LMP akciója

Vona Gábor

Vona Gábor

A Jobbik elnöke pedig úgy nyilatkozott bár indokolt és jogos az LMP pénteki akciója, de az szerinte hiteltelen és nem az ország valódi problémáival foglalkozik. Vona Gábor pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, Gyurcsány Ferenc szerinte is “lenyúlta a show-t” és a tüntetés akkor lett hiteltelen, amikor “a szemkilövető, hazudozó, nemzetáruló Gyurcsány megjelent az emberek között és eljátszotta, hogy ő most meg akarja védeni a demokráciát”. “Aki Gyurcsány Ferenc közé keveredik, azt megeszik a disznók” – üzente a Jobbik elnöke az LMP-nek.

Vona Gábor leszögezte azt is, bár a kormánypártok elmúlt másfél évi parlamenti tevékenysége méltatlan és felháborító a “házszabály semmibe vétele, az országgyűlési működés cinikus kihasználása és a kétharmaddal való rendszeres visszaélés” miatt, és így az LMP-s pénteki megmozdulásának “van helye és indoka”, de ez a demonstráció nem az ország valódi problémáival foglalkozik. A Jobbik elnöke szerint ugyanis a parlamenti működés problémái “huszadrangúak” azzal szemben, hogy az ország egyébként a csőd felé tart. Vona Gábor úgy látja, már csak azért is hiteltelen az LMP akciója, mert “az LMP is azon pártok közé tartozott, amelyek nemzetközi gazdasági kérdésekben az ország érdekeivel szemben politizáltak és bizonyos értelemben szinte üdvözölték az IMF Magyarországra érkezését”. Az MSZP parlamentből való kivonulásával kapcsolatban Vona Gábor úgy nyilatkozott, szerinte ez “emeli az Országgyűlés tekintélyét” és reméli, hogy a jövőben sem szoknak le erről.

“A parlament nem játszótér, a demokrácia nem játékszer”

Szili Katalin

Szili Katalin

Szili Katalin, Ivády Gábor és Molnár Oszkár független országgyűlési képviselő pénteken közös közleményben tudatta, hogy nem értenek egyet azokkal, akik “karácsony előestéjén a munkát ellehetetlenítő és az ország hírét rontó káros politizálást” folytatnak.

A három politikus az MTI-hez eljuttatott dokumentumban úgy fogalmazott, a politikai elit pénteken alulmúlta önmagát. Szerintük a “kormány parlamentáris hagyományokkal szembehelyezkedő politikája korábban elképzelhetetlen szintre züllesztette az ország nemzetközi hírét”, az ellenzék pedig nem tudott ezzel szemben minőségi alternatívát nyújtani. Kiemelték, a kormánypártok és az ellenzék egyaránt felelős a magyar demokrácia hazai és európai megítéléséért. Véleményük szerint egy felelős politikai elitnek nem lenne szabad “felesleges játszadozásra herdálnia az idejét” akkor, amikor szerintük gazdasági összeomlás, a tömegek egzisztenciavesztése fenyeget. “A parlament nem játszótér, a demokrácia nem játékszer” – írta Szili Katalin, Ivády Gábor és Molnár Oszkár.