"Karácsony története a biztos fogódzót mutatja az embereknek"

"Karácsony története a biztos fogódzót mutatja az embereknek"

Bölcskei GusztávBölcskei Gusztáv

Miközben felhívja a figyelmet a legnagyobb válságra, a bűnös ember meghasonlott állapotára, Karácsony története a biztos fogódzót, az orientációt mutatja az embereknek. Ezt mondta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke Karácsony alkalmából.

A református püspök szerint ebből a történetből kiviláglik, hogy “az ember nincs azon a helyen, amelyre Isten teremtő akarata rendelte; összekuszálódtak a kapcsolatai”, ezért “a karácsonyi történet nagyon is válságtörténet”, amely sötét, kijózanító képet fest a világról. Ugyanakkor aktuális ma is, mert arra döbbenti rá a társadalom tagjait, hogy az akkori rendezetlen viszonyok érvényesek most is, és azoknak mutat kiutat a Megváltó születésének örömhírével, akiknek az életében “nem szalad a szekér”.

Bölcskei Gusztáv úgy fogalmazott, Krisztus villámhárítóként hordozza az emberiség összes nyomorúságát annak érdekében, hogy “az emberek ne egymásnak tegyék nehezebbé az életet”. Luther Márton reformátor szavait idézve kiemelte: “Isten azért lett emberré, hogy belőlünk, gőgös, boldogtalan kis istenekből valóságos embereket teremtsen”.

A karácsonyi történetben adott egy “emberi szemmel nézve furcsa összetételű család, akik hajléktalanok”, továbbá “migránsok”, mert Názáretből érkeztek Betlehembe, hogy részt vehessenek a népszámláláson, ráadásul népüket leigázta a Római Birodalom. Jézus tehát “nem éppen rendezett körülmények között” jött a világra – foglalta össze Bölcskei Gusztáv. A karácsonyi ünnepkör viszont arra utal, hogy Jézus születésekor a sötétségben megjelent egy csillag, amely mutatta a szent családhoz vezető utat a hozzájuk igyekvőknek, de ez egyúttal a ma emberének nyújtott tájékozódási pont szimbóluma is – mutatott rá. De Karácsony üzenetét el lehet mondani egy mondatban is, miszerint “amikor eljött az idők teljessége, kibocsátotta Isten az ő egyszülött Fiát, aki asszonytól született, hogy a bűn alatt lévőket megváltsa”. Jézus születésében Máté evangéliuma az ószövetségi jövendölések beteljesedésére helyezi a hangsúlyt, Lukács evangéliuma arra, hogy “Isten belép a történelem világába”, János evangéliuma pedig egyenesen a teremtéstörténetre utal vissza, amikor azt Jézus személyével hozza összefüggésbe – magyarázta.

Bölcskei Gusztáv elmondta, a gazdasági nehézségekkel küzdő embereken segítő szolidaritási akcióik hozzájáruljanak ahhoz, hogy az emberek újra elsajátítsák az „adni-tudás” kultúráját, egy közösség nem is marad fenn sokáig, ha nincsenek közöttük adakozó emberek. A jótékonyság gyakorlásának jelentősége különösen a mai gazdasági válságban nő meg, amikor eddig stabilnak hitt államok csődölnek be – hívta fel a figyelmet.

Hangot adott annak a meggyőződésének is, hogy “az emberek nem attól lesznek boldogabbak, hogy mértéktelenül fogyasztanak vagy élményeket szereznek”. A templomok annak a helyszínei is, ahol az emberek felülvizsgálják saját értékrendjüket, és jó esetben lemondanak a felesleges, pazarló életmódról – jegyezte meg, kiemelve, az egyháznak ennek megfelelően az önmérsékletre és a másokra való odafigyelésre kell nevelnie az embereket.

A felvidéki református egyháznak a határon túli magyarokat is magában foglaló Magyar Református Egyházba való idei felvételéről megállapította, számos vegzálásnak volt kitéve emiatt Szlovákiában testvérközösségük, de ez azzal a jótékony hatással járt, hogy “soha olyan egység és összetartás közöttük még nem jött létre, mint most”. Éppen ezért az ottani egyházszakadásról szóló hírek mára elcsitultak – hangsúlyozta.

Szintén előremutató eseménynek nevezte, hogy a Magyar Református Egyház vezető testülete, a Generális Konvent elnöksége teljes létszámban képviseltette magát Horvátországban az ottani püspök és főgondnok megválasztásakor. Ezt a horvátországi két református egyház egységesülésének fontos mozzanataként értékelte, mert mindkét egyháztest ugyanazokat választotta meg a vezető tisztségekre.

A határon túli református egyházakkal való kapcsolattartást “élőnek és elevennek” nevezte, ennek pedig egyik megnyilvánulásaként említette, hogy idén nem egy központi eseményként, hanem számos regionális találkozó keretében tartották meg a református világtalálkozót. Határ menti megemlékezést rendeztek a trianoni évfordulón, volt Kárpát-medencei református lelkész focikupa, Tokajban észak-magyarországi és Kárpát-medencei regionális találkozó, ifjúsági és iskolák közötti találkozók, Nagyenyeden megrendezték a Kárpát-medencei Református Tanáregyesület tanácskozását, de változatlanul működik a kárpátaljai nyugdíjas lelkészeket támogató alap, illetve a Vajdaságba, Észak-Amerikába és a nyugat-európai magyar gyülekezetekbe is küldtek lelkészeket – sorolta.

Megemlítette, hogy 2013-ban szeretnék újra összehívni a Kárpát-medencei magyar református alkotmányozó zsinatot a református hitvallás, a Heidelbergi Káté kiadásának 450. évfordulója alkalmából. Erre a káté új fordításával készülnek, amelyre már egy Kárpát-medencei bizottságot is létrehoztak. Ezenkívül működnek az énekeskönyv megújítását célzó és a liturgiai összehangolást végző bizottságok, valamint Kálvin Csillag címmel közös lapot is megjelentetnek. Nagy vívmányként szólt a Magyar Református Egyház közös költségvetéséről is, amelybe minden tagegyház befizet, de ebből kifejezetten magyarországi kezdeményezést nem lehet támogatni, csak olyan szolgálatokat, amelyek határon kívül működnek. A nemzetközi kapcsolatokat is úgy építik ki – hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv-, hogy abban már a Kárpát-medencei magyarságot képviselő egységes egyháznak jut a főszerep, például ha egy segélyakcióval a kárpátaljai magyar református gyülekezeteket szeretné támogatni egy nyugati egyház, akkor nem a kárpátaljai, hanem a Magyar Református Egyházzal veszi fel a kapcsolatot.

Kapcsolódó cikkek