Népszavazást javasolnak

Népszavazást javasolnak

Novák ElődNovák ElődA Jobbik megerősítő népszavazást kezdeményez az alaptörvényhez fűződő átmeneti rendelkezésekről és az új egyházügyi törvényről. 

A házszabály értelmében bármely képviselő élhet ezzel a lehetőséggel a parlament által már jóváhagyott, de még ki nem hirdetett előterjesztések esetében. Az átmeneti rendelkezésekről szóló jogszabály rendelkezik a jelenlegi alkotmány január elsejei hatályon kívül helyezéséről.

Novák Előd, a Jobbik országgyűlési képviselője az MTI-nek elmondta, lelkiismereti okokból kezdeményezik a népszavazás kiírását, hiszen már korábban is azt mondták, hasonló súlyú ügyekben a lakosságnak kellene kimondania a végső szót.

Ezt Kósa Lajos közlése szerint a még hatályos alkotmány alapján utasította el a házbizottság, mondván, hogy népszavazást a képviselők legalább egyharmada indítványozhat.

Érvénytelen a Jobbik kezdeményezése a jelenleg hatályos alkotmány alapján, mivel a népszavazást csak egy-egy képviselő indítványozta – tájékoztatott Kósa Lajos.

Bár kezdeményezésük házszabályszerű volt, a hatályos alkotmánnyal ellentétes, ezért a Jobbik tudomásul veszi a döntést, elfogadja az érvelést – mondta Vona Gábor. Az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője – aki az egyik népszavazási indítványt jegyezte – ugyanakkor hangsúlyozta: súlyos hibának, történelmi bűnnek tartják, hogy az ország leendő alaptörvényéről nem lesz népszavazás. Az eset másik tanulsága szerinte az, hogy “látható, micsoda káosz és ellentmondások övezik az Országgyűlés működését”.