Csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma

Csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma

A járványügyi helyzetről szóló legfrissebb jelentés szerint nagyjából harmadannyi, összesen 3300 ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel 2011. december 26. és 2012. január 1. között, mint a megelőző héten.

Az OEK-hez beküldött minták közül egyben sem mutatták ki az influenza vírust, de még influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról sem érkezett jelentés a múlt év utolsó hetében.

Az 52. héten az ország egy közigazgatási területén emelkedett, tizenkilenc területén csökkent az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisága a megelőző héthez képest. A 100.000 lakosra jutó, orvoshoz forduló betegek száma Nógrád, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében volt a legalacsonyabb,  Pest és Vas megyében, valamint a fővárosban a legmagasabb.

Az orvoshoz fordulók életkorának megoszlása szerint a múlt héten a betegek csaknem 12 százaléka volt 14 éven aluli gyermek, több mint 14 százalékuk 60 éven felüli. A betegek mintegy 38 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt, több mint 35 százalékuk a 35-59 évesek korcsoportjából került ki.

Az Országos Epidemiológiai Központ összesítéséből az is kiderül, hogy az előző influenzaszezonhoz képest az ország valamennyi területén mintegy 10-20 százalékkal magasabb az ingyenes oltóanyagok felhasználása.

A 2011/12. évi szezonra kiadott térítésmentes influenza oltóanyagból december 9-ig az ország területeire eljuttatott 1 millió 250 ezer Fluval AB oltóanyag csaknem 64 százalékát használták fel. Három megyében, Fejér, Somogy és Veszprém megyében, a kiadott vakcina már több mint 80 százalékát megkapták a térítésmentes védőoltásra jogosult veszélyeztetettek.

Az OEK jelentése szerint “a terület oltóanyag felhasználásában az előző évben tapasztalt nagy különbségek csökkentek, 55 és 85 százalék között változott a területenként felhasznált oltóanyag aránya”. Szintén “lényegesen kedvezőbb” a három év alatti rizikócsoportba tartozó kisgyermekek oltottsága. A megyei népegészségügyi szervekhez kiszállított ötezer adag oltóanyag több mint felét, összesen 54 százalékát használták fel az első összesítő jelentés időpontjáig, december 9-ig.

Az OEK-nek a receptre kiválható, vagy oltópontokon megkapható oltások mennyiségéről nincsenek adatai, az epidemiológiai központ oltóanyaghiányról nem tud – tették hozzá.

Kapcsolódó cikkek