Miskolc segít a gyermekét tűzben elvesztett anyának

Miskolc segít a gyermekét tűzben elvesztett anyának

Miskolc segítA borsodi megyeszékhely polgármesteri hivatala átmeneti segélyt és rendkívüli gyermekvédelmi támogatást folyósított annak az anyának, akinek másféléves gyermeke a család házában tűzben halt meg a napokban.

A Miskolci Családsegítő Központ és a város önkormányzata azonnal segítségére sietett annak a családnak, amelynek hétfőn leégett a háza és elvesztette legkisebb gyermekét – közölte Dobos Tímea, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője. A Családsegítő Szolgálat munkatársai a család ügyeinek intézésében nyújtottak segítséget, a polgármesteri hivatal pedig azonnali átmeneti segélyt és rendkívüli gyermekvédelmi támogatást folyósított a családnak. Mindeközben a gyűjtésbe kezdett a polgármesteri hivatal is. A pénzt pénteken adják át a családnak.
    
rendőrök

fotó: Vajda János/MTI

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden rendelt el nyomozást és büntetőeljárás részeként vizsgálja a hétfői – a másfél éves kislány halálával végződő – miskolci tűzeset körülményeit. A házban a 25 éves anya tartózkodott másfél és négyéves kislányaival. A lángra kapott ingatlanból az anya csak a nagyobbik gyermeket tudta kimenekíteni. Az igazságügyi tűzszakértő bevonásával elvégzett szemle adatai alapján felmerült a gyanúja annak, hogy az ingatlanban a tűz a nem szakszerűen kialakított elektromos hálózat hibája miatt következhetett be.