A Jobbik szerint Orbán Viktor meghátrált

A Jobbik szerint Orbán Viktor meghátrált

A jobbikos politikus szerint a kormányfő egy három menetből álló politikai ütközet közepén tart. Az első menet az Európai Parlament múlt heti vitanapja volt, ahol Balczó Zoltán szerint a miniszterelnök “megfelelő felkészültséggel megvédte a kormányt és Magyarországot”, majd ezt követte a második menet: Orbán Viktor és az EU vezetőinek keddi megbeszélései.

A Jobbik alelnöke megerősítette, hogy pártja számára az adatvédelmi biztos és a bírák nyugdíjazásának kérdései másodlagosak, elsősorban azt tartják fontosnak, hogy a jegybank-törvény megmaradjon az elfogadott formájában.

Balczó Zoltán szerint azonban ebben a kérdésben Orbán Viktor kedden meghátrált, hiszen feladta korábbi álláspontját a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonásával kapcsolatban, illetve arról is, hogy a kormány képviselője részt vehessen a monetáris tanács ülésein.

A Jobbik alelnöke “provokatívnak és megdöbbentőnek” tartja, hogy egyáltalán felmerülhetett a tárgyalások során, hogy az MNB elnöke ne a magyar alkotmányra tegyen esküt.

Balczó Zoltán szerint a politikai ütközet harmadik menete a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalási folyamat lesz. Ezzel kapcsolatban leszögezte: a Jobbik számára bármilyen megegyezés csak akkor elfogadható, ha az együtt jár Magyarország államadósságának újratárgyalásával és részleges elengedésével. Minden más esetben csak újabb adóssággal finanszírozná a kormány az országot és ezzel tovább mélyítené az adósságspirált.

“Most válik el, hogy a sokat hangoztatott gazdasági szabadságharc megmarad-e a szavak szintjén, vagy a tettek mezejére lép a kormány” – fogalmazott Balczó Zoltán.