Pénz közgazdászhallgatóknak

Pénz közgazdászhallgatóknak

ösztöndíjÖsztöndíjalapot létesített a szeptemberben induló gazdaságtudományi alapképzések hallgatói számára a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara a Soproni  Felsőoktatásért Alapítvánnyal közösen. Erről Faragó Sándor rektor beszélt. 

A kar célja, hogy legalább annyi hallgatónak tudjon ösztöndíjat adni, mint amennyi államilag finanszírozott hely volt korábban – ismertette az egyetem vezetője, hozzátéve, hogy ezen a tudományterületen államilag finanszírozott helyet a következő tanévre nem kapott a felsőoktatási intézmény.  
         
A szeptemberben induló alapképzés hallgatói a Bachelor, a Menedzser és a Kiválósági ösztöndíjra pályázhatnak. A Bachelor ösztöndíj megítélésénél a szociális helyzetet is figyelembe veszik a felvételi pontszám mellett. Az ösztöndíj összege fedezi a félévre szóló 150.000 forintos önköltséget, ha a hallgató tanulmányi eredményei az elvárásnak megfelelőek. A Menedzser ösztöndíjnál a vállalati támogatás játszik fontos szerepet,  így az ösztöndíj vállalati támogatási szerződéssel is együtt járhat. A Kiválósági ösztöndíjra pedig a jó vagy kiváló tanulmányi eredményt elérő hallgatók esélyesek. Ez utóbbira az egyes félévek lezárása után pályázhatnak a diákok.
     
Wilfing János dékáni hivatalvezető tájékoztatása szerint tavaly ötvennégy államilag finanszírozott helyen kezdhették meg tanulmányaikat a hallgatók a közgazdaságtudományi karon, ez a létszám a fele volt a nappali tagozatra felvetteknek.