Szobrot állítanának Horthy Miklósnak

Szobrot állítanának Horthy Miklósnak

Horthy Miklós mellszobra készítésekor

A vitézi rend idén, a rendek egyesülésének évfordulója alkalmából szobrot állítana Horthy Miklósnak. A rend főkapitánya szerint ezzel azt üzenik, tudnunk kell helyesen megítélni a múltat, és értékelni kell hős elődeinket. A szoborral a kormányzó előtt kívánnak tisztelegni.

„A vitézi rend s a vitézi gondolat két nagy emberi értéket foglal magában, ezek a vitézség és a nemzethűség. 1920-ban, az alapítás évében nagy szükség volt e fényekre a gonosz sötétségben, de a jelen korunkban is” – mondta vitéz Molnár-Gazsó János szombaton a fóti székesegyházban, a vitézi rend vitézavató ünnepségén.

A rend főkapitánya felhívta a figyelmet, hogy az idei ceremónia is jelképes értékű. Tavaly a rend alapításának kilencvenedik évfordulója tette nagyszabásúvá az eseményt, az idén pedig a rendi ágak egyesülése. 

Mint ismeretes, a Honvédelmi Minisztérium támogató közreműködésével a nyáron egyesültek a vitézi rendek. Az így már szinte teljesen egységes vitézi rend 114 főt fogadott soraiba, s húsz elhunyt hazafit avatott posztumusz vitézzé. Jeles tényező, hogy Horthy Éva, vitéz nagybányai Horthy Miklós bátyjának, Horthy István lovas tábornoknak a leszármazottja is a rend tagja lett.

A díszbeszédben a főkapitány figyelmeztetett arra, hogy tudnunk kell helyesen megítélni a múltat, és értékelni kell hős elődeinket. „Éppen ezért a Vitézi Rend a magyar társadalom régi adósságát kívánja leróni: szándékunkban áll egy budapesti közterületi szobor felállítása, amely Horthy Miklós kormányzó emléke előtt tiszteleg majd” – tette hozzá.

Az ünnepi szentmisét celebráló vitéz Ajtós József László esperes prédikációjában ugyancsak kiemelte, hogy a Horthy-korszakot méltánytalanul feledik el, s színezik sötétre. „Pedig iskolák, kórházak, vasútvonalak épültek. Több mint ezerötszáz sajtótermék jelenhetett meg, a szélsőséges pártok működésének gátat szabtak. Ezek a tények nem azt támasztják alá, hogy ez az időszak diktatórikus lett volna” – nyomatékosította az esperes.