"Van-e bárminemű bizonyíték arra, hogy eskümet, kötelességemet megszegtem, felhatalmazásomat túlléptem volna? "

"Van-e bárminemű bizonyíték arra, hogy eskümet, kötelességemet megszegtem, felhatalmazásomat túlléptem volna? "

A Facebookon szerdán közzétett levelében a volt kormányfő két konkrét ügyre reagál, hivatkozva arra, hogy Jávor Benedek az általa megismert nyilatkozataiban közlése szerint azt mondta: az LMP nem akarja rehabilitálni az MSZP-t, a DK-t és hogy minden együttműködés előfeltétele a 2006 őszén történtekkel és a pártfinanszírozás anomáliáival való szembenézés.

“Van-e bárminemű bizonyíték arra, hogy eskümet, kötelességemet megszegtem, felhatalmazásomat túlléptem volna? Dacára a tucatnyi vizsgálatnak, köztük a lassan két éve regnáló hatalom vizsgálatainak, van-e bármi, ami alátámasztja politikai ellenfeleim vádjait?” – fordul kérdéssel Jávor Benedekhez a 2006 őszén történtekkel kapcsolatban a volt miniszterelnök.

Hozzáteszi, talán az LMP-seknek is szöget ütött a fejében, “hogy mi az ördögnek ment a Fidesz az Astoriához”, hogy helyénvaló volt-e “azzal hergelni a tömeget, hogy bármit” meg lehet tenni a hivatalban lévő kormány elkergetéséért “miként azt Orbán Viktor harsogta”. “És bár nyilvánvalóan ismeritek azokat a nyilvánosságra hozott hangfelvételeket, amelyek szerint a Fidesz-tüntetés szervezői (aktivistái?) kifejezetten “rá akarják húzni” a békés tüntetőket a rendbontókra, Ti soha, de soha nem akartatok azzal foglalkozni, hogy vajon mi a szerepe a történtekben a legnagyobb akkori ellenzéki a pártnak, a Fidesznek és a hozzá kötődő radikálisoknak” – írja Gyurcsány Ferenc, aki úgy látja, miniszterelnökként akkor nem lépte át hatáskörét, nem szegte meg kötelességét, és nem mulasztott olyat, amit jogszabály előír.

Azt írja, nem megalapozott politikai elemzésből téves erkölcsi álláspontot faragtak az LMP-sek pár éve, annak rabjaivá váltak és nehezen tudnak szembenézni magukkal. A volt kormányfő nyílt levelében érvel amellett is, hogy kiállt a párt- és kampányfinanszírozás anomáliáinak megszüntetéséért. Mint emlékeztet, korábbi pártjával, az MSZP-vel vitái voltak 2010 után, a vele vitázók közül “2011 elejétől Puch László volt a leghangosabb”, ő kívánta leginkább távozását. “Mit gondolsz miért? Ugye nem kell ahhoz nagy elemzői apparátus, hogy legalább sejtsd, hogy az egyébként inkább hallgatag Puchnak mi volt a baja velem. Szerinted küzdöttem?” – fogalmaz Gyurcsány Ferenc, hangsúlyozva azt is, hogy mostani pártja, a DK gazdálkodási szabályzata szerint negyedévente részletesen és nyilvánosan beszámolnak bevételeikről és kiadásaikról.

Gyurcsány Ferenc szerint az LMP-sek maguknak ácsolt erkölcsi talapzatról szónokolnak konkrétumok nélkül, így lényegében megbélyegzik ellenfeleiket és olyan előfeltételekhez kötik az együttműködést, amelynek nincs világos tartalma. Azt javasolja, ha tényleg az a gondjuk, amit nyilvánosan mondanak, akkor beszéljék ezt meg. Nem is azt javaslom, hogy vezető politikusok beszélgessenek a nyilvánosság előtt, legalább is most még ne – folytatja, azt ajánlva, hogy szakértőik, elemzőik kezdjenek el beszélgetni a háttérben, próbálják megérteni egymás érveit, értelmezését, következtetéseit.
 
“Nem kell nyilvánosság, nem kell határidő. Készség kell a most feloldhatatlannak tűnő különbség feloldására. Akár sikerülhet is” – áll Gyurcsány Ferenc Jávor Benedekhez írt nyílt levelében, amely azzal zárul: nem azt várja ettől, hogy ha megtalálják a közös hangot, akkor azonnal egymás karjába dőljenek, csupán azt, hogy “ne ezek az ügyek jelentsenek valós, vagy ürügyként használt érvet az együttműködés megtorpedózására”, hogy egyenesen tudjanak beszélni, “hogy lehessen más a politika”.