Szennyvíztisztító Hevesben

Szennyvíztisztító Hevesben

A hálózat megvalósítására vonatkozó kivitelezési szerződést kedden Kompolton írta alá Balázs Zoltán, a kistérségi társulás vezetője és Nagy Gábor, a PENTA Építőipari Kft. ügyvezetője.

A fejlesztés nyomán 6 település – Aldebrő, Feldebrő, Kál, Kápolna, Kompolt és Tófalu -, mintegy 10 ezer lakosának javul az életminősége.

Balázs Zoltán elmondta: a nettó 4,2 milliárd forint értékű beruházás megvalósításához 3,4 milliárd forint támogatást nyert a Környezet és Energia Operatív Programból az önkormányzati társulás.

A munkálatok várhatóan az idén tavasszal kezdődnek meg és 2013 őszén vehetik használatba a helybeliek a szennyvízhálózatot.

A térségben mintegy 4 ezer ingatlant csatlakoztatnak a 70 kilométernyi főcsatornát és 30 kilométernyi leágazást magában foglaló rendszerhez. A lakók immár 80 százaléka fejezte ki csatlakozási szándékát; az ingatlantulajdonosok, fejenként 227 ezer forinttal járulnak hozzá a fejlesztéshez.

A napi 900 köbméteres kapacitású víztisztító mű Kál határában épül meg, a projektelem közbeszerzési eljárása még nem zárult le – ismertette Balázs Zoltán.