Társadalmi egyeztetést szeretne az MSZP

Társadalmi egyeztetést szeretne az MSZP

Lamperth Mónika

Lamperth Mónika, a szocialisták közjogi kabinetjének vezetője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) szerint Pintér Sándor belügyminiszter összehívására február 13-án egyeztettek a járások kialakításáról. A szövetség állásfoglalása világos és határozott kritikát fogalmaz meg a járási rendszer előkészítésével kapcsolatban, ugyanakkor sem a Belügyminisztérium, sem a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nem tájékoztatta a nyilvánosságot az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Fóruma (ÖNEF) hétfői munkájának eredményéről – tette hozzá az ellenzéki politikus.

Közölte, hogy egyetértenek a MÖSZ-szel abban, hogy a járási rendszer kialakítása kapcsán a legfontosabb kérdésben továbbra sem látni a kormány álláspontját. Milyen állami feladatok kerülnek a járásokhoz? – kérdezte, hozzáfűzve: ezért támogatják azt a kezdeményezést, hogy a járási hivatalok felett a járáshoz tartozó önkormányzatok társadalmi kontrollt gyakoroljanak, és azt is, hogy a járási hivatalok élére olyan független szakembert nevezzenek ki, akinek a személyével a térség önkormányzatainak többsége egyetért.

A KIM hétfőn az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a Fidesz-KDNP múlt heti, egri frakcióülésén felmerült kérdések miatt még további egyeztetésekre van szükség a járások ügyében a tárca és a kormánypárti képviselőcsoport között. A járásokról szóló törvényjavaslat-csomag parlamenti benyújtását eredetileg a múlt hét végére tervezték. A járások – vagyis az állam legkisebb területi államigazgatási egységeinek – kialakításáról szóló társadalmi egyeztetés során több mint 750 javaslat érkezett, ezek közül több száz irányult eltérő járási székhely kialakítására, illetve arra, hogy egy adott település másik járáshoz tartozzon.