Hatvanhét év után örök nyugalomra lel a magyar pilóta

Hatvanhét év után örök nyugalomra lel a magyar pilóta

A pilóta exhumálásában és azonosításában szolnoki kutatók is részt vettek, temetésén pedig az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis katonái tisztelegnek majd – tájékoztatta az MTI-t pénteken a Honvédelmi Minisztérium sajtóirodája.

Először a Magyar Királyi Honvéd Légierőben rendszeresített hadnagyi váll-lapok kerültek elő, ezért a szlovák kutatók értesítették Pauka Györgyöt a Magyar Roncskutató Egyesület repüléstörténészét és Mágó Károly zászlóst, a Szolnoki Repülő Múzeum munkatársát, hogy valószínűleg egy magyar pilóta nyughelye került elő.

A központi katonai irattár nyilvántartásából a veszteségi kartonok áttekintése után kiderítették, hogy 1945. február 19-én Esztergom légterében egyetlen hadnagyi rendfokozatú pilóta, Horváth György tűnt el, a megtalált földi maradványok pedig Esztergomtól légvonalban mindössze 15 kilométerre feküdtek.

A fiatal magyar vadászpilóta Me 109-es típusú vadászrepülőgépével 1945. február 19-én indult utolsó bevetésére a Garam térségébe, ahol súlyos légi harcok dúltak. A kialakult légi csatában két magyar és egy német repülőgépet lőttek le a szovjet vadászok. A hadnagynak gépével együtt nyoma veszett.

Nemrég nyilvánosságra került szovjet dokumentumok alapján valószínű, hogy a magyar pilóta gépét Csurnyajev hadnagy lőtte le. A szovjet pilóták közül Jegorov gárda főhadnagy kényszerleszállást hajtott végre, mert gépe súlyosan megsérült. A szovjet Jak-3-ast valószínűleg Horváth hadnagy lőtte le, de légi győzelmét már nem tudta jelenteni, mert hősi halált halt – fűzték hozzá.

A magyar pilóta földi maradványait szállító katonai helikopter 2010. október elsején érkezett az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis repülőterére, ahol a hazánkért elesetteknek kijáró katonai tiszteletadással fogadták.

A Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-Orvostani Intézet kísérletet tett a férfi maradványainak DNS-azonosítására, azonban a csontok állapota ezt nem tette lehetővé. A rendelkezésre álló bizonyítékok segítségével a pilótát a Mágó Károly zászlós által kidolgozott eljárás alapján azonosították.

A hadnagyot katonai tiszteletadás mellett vasárnap délben helyezik végső nyugalomra a vasvári temetőben.