Példaértékű együttműködés

Példaértékű együttműködés

Folytatódik a közel egy évtizedes együttműködés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) és az Országos Gerincgyógyászati Központ között.

A két szervezet évek óta segíti és kiegészíti egymás munkáját, hogy a hátrányos helyzetű, magyarországi és határon túli gerincbeteg gyerekek megfelelő ellátáshoz – műtéthez, kezeléshez, terápiához – jussanak.

Az önkéntes orvosok és szakemberek több mint 28 ezer vizsgálatot, kezelést és terápiás foglalkozást végeztek el 2011-ben, amelyhez az NGYSZ közel 195 millió forinttal járult hozzá – ismertette Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Mint mondta, “a közös munkának komoly eredményei vannak, sok fiatalnak sikerült az életét jobbá tenni.” Az Országos Gerincgyógyászati Központ orvosai, köztük Varga Péter Pál gerincsebész, az intézmény főigazgató főorvosa évente kétszer – májusban és októberben – Erdélybe utaznak, ahol kórházakban, óvodákban szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyerekeket, valamint szükség esetén elvégzik a műtétet Budapesten. A főorvos emellett szakmai előadásokat és továbbképzéseket is tart a kollégáknak Erdélyben.

“Hosszabb távon Erdélyben kell megoldani azokat az egészségügyi problémákat, amelyek az ottani lakosok ellátását illeti”  – fogalmazott Varga Péter Pál, hozzátéve: a két szervezet “stabil együttműködése annak a csíráját hordozza magában, hogy Csíkszeredában létrejöhet egy olyan szakmai műhely, ahol azokat a gyerekeket gyógykezelhetik, akiket ma Budapestre kell szállítani kezelésre.”

A főorvos elmondta, hogy azért is támogatják és vesznek részt az NGYSZ munkájában, mert a környező országokban – kiemelten Romániában – bizonyos tevékenységek nincsenek olyan szakmai színvonalon, amelyek kielégítő ellátási szintet képviselnek. Tájékoztatása szerint tavaly 19 millió forintot költöttek ezen gyerekek gyógykezelésére és “időnként valamilyen jellegű támogatást kapnak” viszonzásképpen az NYGSZ-től. A szervezet a múlt évben például 12 speciális kórházi ággyal támogatta a kórházat – hangsúlyozta Varga Péter Pál.