Jobbik: a bérkompenzációs pályázat diszkriminál

Jobbik: a bérkompenzációs pályázat diszkriminál

A Jobbik szerint a kormány által bejelentett pályázat a bérkompenzáció teljesítésére elkésett, diszkriminál a vállalkozások között és "szánalmasan kevés" keretösszeggel gazdálkodik.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerdán jelentette be, hogy a kormány döntött arról, milyen feltételek mellett pályázathatnak támogatásra azok a vállalkozások, amelyeknek gondot okoz az ötszázalékos bérkompenzáció végrehajtása. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosításokat várhatóan még márciusban elfogadhatja a parlament. A 21 milliárd forint keretösszegű pályázat feltételei szerint a kormány azokat a cégeket tudja támogatni, amelyek az összes dolgozójuk esetében teljesítik a kompenzációt. További kritérium, hogy a vállalkozás átlagos állományának létszáma a tavalyihoz képest az idén nem csökkenhet, a teljes munkaidős foglalkoztatásból részmunkaidőbe kerülők aránya pedig nem lehet több 20 százaléknál. Emellett a foglalkoztatónál a 2011-es bruttó átlagkereset nem haladhatja meg a 215 ezer forintot. A támogatások várhatóan a júniusi bérekre már rendelkezésre állnak – tette hozzá az államtitkár, aki szerint ezek a feltételek biztosítják, hogy valóban azok a cégek indulhassanak sikerrel a pályázaton, amelyeknek gondot okoz az ötszázalékos kompenzáció.

A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint ugyanakkor a 21 milliárd forintos keretösszeg “szánalmasan kevés”, hiszen ennek a többszörösére lenne szüksége a vállalkozásoknak az egykulcsos adó bevezetésének és az adójóváírás kivezetésének kompenzációjához.

Ráadásul Volner János szerint a szigorú feltételekkel a kormány diszkriminál a vállalkozások között és csak töredékük számára teszi elérhetővé a pályázati forrásokat.

A frakcióvezető-helyettes végül hozzátette: azzal, hogy leghamarabb júniusban érvényesíthetik a cégek a kompenzációt, tulajdonképpen a kormány a saját maga által hozott adóintézkedéseket csak közel fél éves késedelemmel képes kompenzálni.

Volner János azt mondta, a Jobbik a “szemmel láthatóan nem működőképes adórendszer” visszavonását követeli, a hatályos szja-szabályok nélkül ugyanis nem lenne szükség az “elhibázott” bérkompenzációra sem.

Kapcsolódó cikkek