Az LMP Gyöngyöspatáról

Az LMP Gyöngyöspatáról

                                                                          Szabó TímeaAz LMP mélyen elítéli a vasárnapi "Demonstráció a cigánybűnözés ellen" elnevezésű hangulatkeltő megmozdulást Kesznyétenen. Az ökopárt arra kéri a rendőrséget, biztosítsa a rendet, és határozottan lépjen fel minden olyan megmozdulással szemben, amely a helyi lakosokat alapvető méltóságukban és biztonságukban veszélyezteti. Attól félnek, hogy a Jobbik és ifjúsági tagozatának rendezvénye a tavalyi gyöngyöspatai események megismétlődéséhez vezethet.

A tervek szerint vasárnap Kesznyétenen egy korábbi betöréses lopás okán rendezvényt tart a Jobbik.  Úgy tudjuk, a párt mellett ismét felvonulást tart az Új Magyar Gárda is. A hatályos jogszabályok szerint a rendőrség feladata a rend fenntartása és a bűncselekmények felderítése, nem pedig a parlamenti pártoké, képviselőké, vagy a mellettük egyenruhában vonuló önjelölt félkatonai szervezeteké – fogalmazott Szabó Tímea, az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke. Hasonlóképpen, az önbíráskodás helyett az ítélkezést az igazságszolgáltatásra kell hagyni. Amennyiben jogsértések történtek Kesznyétenen, úgy a rendőrségnek és a független bíróságnak van dolga az elkövetőkkel, nem a Jobbiknak és egyéb félkatonai szervezeteknek.  
 
„Felhívjuk a Jobbik figyelmét arra, hogy az elmúlt hónapokban az LMP-n kívül Orbán Viktor miniszterelnök is számtalanszor elítélt minden olyan kijelentést, megmozdulást, többek között a “cigánybűnözés” kifejezést, ami másokat származásuk alapján megbélyegez, méltóságában sért. Az LMP elítél minden félelem- és gyűlöletkeltő megnyilvánulást és demonstrációt. A rendőrséget arra kérjük: tartsa fenn a rendet, és ne hagyja, hogy a korábbi vonulásokhoz hasonlóan egyenruhások ismét megfélemlítsék egy település lakóit. Mindannyiunk érdeke, hogy elkerüljünk egy újabb, a gyöngyöspataihoz hasonló eseménysorozat megismétlődését!” – közölte az országgyűlési képviselő.