MSZP: Túlzott hatalmat kap a házelnök

MSZP: Túlzott hatalmat kap a házelnök

Újhelyi István                                                                        Újhelyi IstvánA baloldali ellenzéki párt szerint túlzott hatalmat ad a házelnök kezébe, ezért elfogadhatatlan az új országgyűlési törvényjavaslat és a hozzá kapcsolódó házszabály-módosítás.

Ujhelyi István, a parlament szocialista alelnöke szerdán sajtótájékoztatón kifogásolta, hogy az indítványról – amelyet egy hete nyújtott be a fideszes Lázár János és Gulyás Gergely – Kövér László házelnök korábbi ígérete ellenére sem tartottak ötpárti egyeztetést. Szorgalmazta, hogy a frakciók kezdjenek tárgyalást a javaslatról, az Országgyűlés elnöke pedig másfél év után ismét hívjon össze elnöki értekezletet, ahol megvitathatják, milyen fegyelmezési jogkörök állnak majd az ülésvezetők rendelkezésére.

Az MSZP-s politikus kifejtette, a törvényjavaslat olyan rendszabályokat tartalmaz, amelyek szinte korlátlan hatalmat adnak a házelnök kezébe az ellenzéki képviselők “megregulázására”, jogosítványaik szűkítésére. Hozzátette, a parlament tekintélye az elmúlt években valóban megtépázódott, ezen és a Ház kaotikus működésén a mostani indítvány nem fog tudni változtatni, hiszen nem zárja ki, hogy a kormányoldal továbbra is konzultáció nélkül vigyen előterjesztéseket a plenáris ülés elé. “Ahelyett, hogy ennek orvoslására törekednének az előterjesztők, semmi más nem érdekli őket, mint hogy hogyan lehet az ellenzék kezét és száját le- és befogni” – jelentette ki.

A létrejövő Országgyűlési Őrséget Kövér László csendőrségének nevezve Ujhelyi István megjegyezte, hogy annak hatáskörei tisztázatlanok. Mint mondta, bár szükség van fegyelmező eszközökre, képtelenség, hogy a házelnök fegyveres őrökkel vezettessen ki képviselőket az ülésteremből. Szintén elfogadhatatlannak tartotta, hogy az ülést vezető elnök megvonja a szót attól a képviselőtől, aki megítélése szerint feleslegesen ismétli önmagát.

Kitért arra is, aligha tartozik a parlament legfontosabb feladatai közé a két háború közötti időszakban létező háznagy intézményének visszaállítása. Ráadásul – fűzte hozzá – a házelnök politikai helyettese akár úgy is betölthetné e tisztséget, hogy nem országgyűlési képviselő. A frakcióalakítási szabályok megváltoztatásával kapcsolatban Ujhelyi István elmondta, egyértelmű, hogy a rendelkezéseket azzal a szándékkal változtatja meg ciklus közben a kormányoldal, hogy meggátolja a Gyurcsány Ferenc vezetésével működő Demokratikus Koalíció (DK) képviselőcsoportjának létrejöttét, ez pedig véleménye szerint a politikai kultúra hiányáról árulkodik. Hozzátette, a következő ciklusra vonatkozóan lehetne új frakcióalakítási szabályokat hozni, a DK azonban a hatályos rendelkezések alapján joggal számított arra, hogy megalakíthatja képviselőcsoportját, s ettől a lehetőségtől most politikai okból fosztják meg.