Lázár János az ügynökaktákról akarja a figyelmet elterelni

Lázár János az ügynökaktákról akarja a figyelmet elterelni

LMP logo

A Fidesz frakcióvezetője egy múlt heti sajtótájékoztatón Schiffer András LMP-s képviselő korábbi, az ügynökügyről szóló előterjesztéséről azt mondta: “csupán egy gennyes folton szépségtapasz lehetne”. Lázár János közölte azt is, a kommunista diktatúrával való szembenézés minden esetben hitelesség kérdése, Schiffer Andrásnak pedig sem az előterjesztését nem tartja hitelesnek, sem őt magát nem tartja annak előterjesztőként. Kijelentette: érdemi különbséget kell tenni bűnös és áldozat között, a kérdést pedig az áldozatok oldaláról kell megközelíteni. Szerinte az a család, ahol a nagypapa nagykövet volt a korábbi rendszerben, az apa a rendszerváltáskor bankigazgató, az unoka pedig húsz évvel később országgyűlési képviselő, nem tekinthető áldozatnak.

A Schiffer András kivételével minden LMP-s parlamenti képviselő részéről aláírt nyílt levél megfogalmazása szerint nem azt tartják igazán nagy bajnak, hogy a Fidesz frakcióvezetője “rossz célpontot választott”, hanem azt, hogy fontos posztja ellenére “nincs tisztában a demokrácia elemi normáival”.

Hangsúlyozzák, hogy Magyarországon a származás szerinti szelektálás, a felmenők vélt vagy valós vétkei alapján az utódok megbélyegzése utoljára abban a korszakban volt legitim politikai eszköz, amelyet a Fidesz a “retorika minden szintjén immár 22 éve lezárni igyekszik”. Lázár János azonban a mostani megnyilvánulásaival éppen “az állítólag meghaladni kívánt bolsevik kurzus szellemét tartja életben”- teszik hozzá. “Ha Ön szerint egy magyar parlamenti képviselő minősítésénél szempont lehet, hogy mit tett az illető valamelyik őse az elmúlt évszázadban, azzal csak azt bizonyítja, hogy Ön fejében egyszerűen még nem zajlott le rendszerváltás” – írják.
Kijelentik, közvélemény azért ragaszkodik a teljes aktanyilvánossághoz, hogy a közélet szereplőinek elítélhető cselekedeteiről maga a társadalom alkothasson ítéletet, és a titkos dokumentumok ezután ne válhassanak politikai eszközzé “az elveket mindig a napi politikai praktikum mérlegén méricskélő percemberek kezében”.

Az ellenzéki politikusok külön kiemelik, hogy az ő demokrácia-felfogásukba Lázár János érvelése semmilyen körülmények között nem fér bele. Egyúttal azt is jelezik, hogy aki nem fogadja el a modern demokráciának azt az alaptételét, amely szerint mindenki a saját szavaiért és tetteiért tartozik felelősséggel, azt mostantól politikai értelemben vitaképtelennek tekintik. Zárásként közlik, hogy ezt a “méltatlan ügyet” egyszer és mindenkorra lezártnak tekintik.