Rendezni kell a háziorvosok helyzetét!

Rendezni kell a háziorvosok helyzetét!

A Magyar Orvosi Kamara közleménye szerint, miután a közelmúltban bejelentett “részleges egészségügyi béremelés” során valamennyi háziorvost, házi gyermekorvost, illetve alapellátásban közfinanszírozottan tevékenykedő fogorvost, valamint az alkalmazásukban álló szakdolgozói kart (hozzávetőleg mintegy harmincezer embert) kihagytak, így a MOK szerint a háziorvosok elégedetlensége “teljesen jogos”. A MOK ismét leszögezte, a bértárgyalások során végig azon az állásponton voltak, hogy az “egészségügy elsőlépcsős alakulatát” nem lehet és nem szabad kihagyni a bérrendezés folyamatából. A kamara “örvendetes ténynek” tartja, hogy az elmúlt időszakban nem jelentéktelen forrást nyitottak meg a gyógyító munka technikai körülményeinek fejlesztése érdekében.

Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy ezzel – legyen az akár 10 milliárd forintos keret is – sem a rendszerben dolgozók megélhetési gondjait, sem pedig a praxisok mindennapi működtetése során keletkező veszteségeket nem lehet orvosolni. Ezért a MOK szerint “azonnali, jelentős, kifejezetten a havi működtetést és a rendszerben dolgozók bérjellegű juttatásának növelését eredményező forrásbevonásra van szükség”. Ellenkező esetben az alapellátás már belátható időn belül sem lesz képes feladatai teljesítésére – tették hozzá. Az alapellátás mellőzése a teljes egészségügyi ellátórendszer jövőjét komolyan veszélyezteti – írta közleményében a kamara.